Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Hentespult egy budapesti szupermarketben 2019. január 14-én. Január 15-től nemzeti zászlóval is kötelező feltüntetni a 200 négyzetméternél nagyobb üzletek húspultjaiban kapható, nem előrecsomagolt, friss sertéshúsok származási helyét.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Így drágul idén a már most is sokba kerülő sertéshús

Az elmúlt hetekben is tovább drágult az élő sertés, és mivel a húsipari cégek eddig csupán költségnövekedéseik egy részét tudták érvényesíteni, további áremelkedés várható.

Egy év alatt forintban számolva már több mint 50 százalékkal emelkedett az élő sertés ára. Ez nagyrészt az uniós piaci folyamatok leképezése, hiszen euróban több mint 40 százalékkal nőtt az európai átlagár, és a forint gyengülése is kivette a részét az emelkedésből - mondta a Világgazdaságnak Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) elnöke. Ez közvetlenül hat a magyar árakra, hiszen azok legtöbb esetben az európai, azon belül is a német árakhoz vannak kötve, az elszámolás pedig forintban történik.

A Hússzövetség elnöke szerint egyelőre úgy tűnik, hogy az élő sertés éven belüli árának alakulása követi az unióban sokéves átlagban kialakult normát: vagyis

az év elejei alacsonyabb árak után február-márciusban elkezd emelkedni, és ez hagyományosan kitart az év közepéig. Csakhogy az idén mindez egy sokkal magasabb szintről történik.

Ezek alapján a húspiacon a közeljövőben nem számíthatunk árcsökkenésre, csak extrém piaci szituáció esetén. Ilyen lehet, ha például a kínaiak nem tudják átvenni az Európából érkező húst, mert a szállítmányok nem indulnak el.

Címlapról ajánljuk
Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Lehet, hogy hamarosan igazzá válik a mondás, hogy „a Napra lehet nézni, de rád nem”? Egy startup (befektetők dollármillióival a háta mögött) egy olyan módszer kidolgozásán ügyködik, amellyel tompítani lehetne a Földet érő napfényt. Ez eszközt kínálna a globális felmelegedés elleni fellépésre. A klímaaktivisták hevesen reagáltak, miközben politikai akadályai is lehetnek a merész elképzelésnek.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×