Infostart.hu
eur:
386.19
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

MKB csoport: 21,75 milliárd forint adózás utáni eredmény

Az MKB csoport a harmadik negyedévben 21,7 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, ami az előző negyedévben elért 9,45 milliárd forintos nyereséghez képest 130 százalékos, az előző év azonos időszakához viszonyítva pedig 132,6 százalékos emelkedést jelent - közölte a pénzintézeti csoport.

Az év első kilenc hónapjában az MKB csoport korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye 33,61 milliárd forint volt, ami 2,9 százalékos csökkenést jelez az előző év azonos időszakához képest.

A közlemény szerint a pénzintézet eredményét befolyásolta a Magyar Állampapír Plusz (MAP+) értékesítése, ugyanis az év első kilenc hónapjában realizált 0,9 milliárd forintos állampapír értékesítési jutalék jelentős részben a MAP+ értékesítéséhez kapcsolódott. Ezen felül az elért eredményhez hozzájárult még a Babaváró hitel is, amelyből a pénzintézet 6,2 milliárd forintot folyósított a harmadik negyedév végéig.

A nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerinti konszolidált mérlegfőösszeg szeptember végén 1935 milliárd forintot tett ki, ami 6,2 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz képest.

Az ügyfélbetét állomány 2019. szeptember 30-án 1365,9 milliárd forint, az ügyfélhitel-állomány 942,3 milliárd forint volt.

Fenyvesi Csaba Gábor, az MKB Bank pénzügyi és operációs vezérigazgató-helyettese a banki beszámolót követő konferencia-beszélgetésen "kitűnőnek" nevezte a harmadik negyedéves eredményeket, mert mint mondta a bank üzleti marzsa stabil, költséghatékonysága pedig tovább javult.

Hozzátette, az MKB költség-bevételi aránya 43,96 százalék, sajáttőke arányos eredménye pedig elérte a 26,35 százalékot, az adatok a szakember szerint megfelelnek a várakozásaiknak.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×