Infostart.hu
eur:
363.53
usd:
314.64
bux:
149892.23
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Nyitókép: Pxhere

Gond van a dinnyepiacon

Kedvezőtlen folyamatok indultak el a magyar görögdinnye piacán.

Göcző Mátyás, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének társelnöke a lapnak elmondta: bár a dinnyeszezon a belföldi eladásokat nézve jól kezdődött, július második felében a termesztőknek azzal kellett szembesülniük, hogy az exportpiacokra nehezebben lehet eljuttatni az árut, mint az előző években. A szakember szerint az okok egyelőre nem pontosan ismertek, éppen ezért az egyesületnek és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának is fontos feladata, hogy megállapítsák, miért nem kelendő a magyar dinnye. Úgy vélte, az export növeléséhez szemléletváltásra van szükség a termesztésben, egységesíteni kell a magyar árualapot, a külalak nem lehet olyan heterogén, mint manapság.

A kivitel visszaszorulása ugyanakkor az egyre erősebb versennyel is magyarázható. Míg három-négy évvel ezelőtt Olaszország szinte a teljes termést belföldön adta el, az utóbbi években korszerű technológiával, korszerű csomagolással jó minőségű áruval jelentek meg az európai piacainkon is. Emellett Romániában is egyre több dinnyét termelnek, a balti piacainkat pedig az ukránok kezdték el olcsó áruval teríteni - írta a Magyar Nemzet.

Címlapról ajánljuk
Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság (Ab) érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP által beadott indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők kapcsán az időkorlát és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítás szenvedi meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×