Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Nyitókép: Pixabay.com

Meggondolták magukat a nyugdíjasok

Miközben csúcson a foglalkoztatottság, egyre több nyugdíjas vonul ki a munkaerőpiacról, körükben az inaktívak száma is történelmi csúcson van.

A munkaerőhiányt a kormány részben a rendelkezésre álló munkaerő-tartalék segítségével szeretné megoldani. Ide tartoznak a közfoglalkoztatottak, a kismamák és a nyugdíjasok is. Utóbbiak foglalkoztatásának elősegítésére több intézkedést is hozott, ám az áttörés még várat magára. Legtuóbb januártól lépett hatályba a nyugdíj mellett dolgozók keresetének járulékmentessége, a bérből már csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell fizetniük a dolgozó időseknek. Ennek hatása még nem mutatkozik meg a statisztikában.

A Központi Statisztikai Hivatal első negyedévre vonatkozó adatai szerint ugyanis a 65-74 év közötti népesség körében a dolgozók száma érdemben nem változott, sőt a január-márciusi háromhavi átlagban az előző, december-februári időszakhoz viszonyítva némileg még csökkent is - írja az mfor.hu.

A friss adat szerint 67 ezren dolgoztak január-március között, ami 14 ezerrel több dolgozót jelent az előző évihez képest, de a létszám az előző év folyamán emelkedett. A leglátványosabb növekedés tavaly június-augusztusban volt: akkor 5300 nyugdíjas állt vissza a munka világába egyetlen hónap alatt. Hasonló mértékű növekedésre azonban azóta sem volt példa.

Növekszik a 65-74 éves népesség a statisztika szerint, de az újonnan a korcsoportba lépők az inaktívak táborát gyarapítják. A nyugdíjas inkatív népesség létszáma ugyanis történelmi csúcsra ugrott, 1,011 millióan vannak, ami havi szinten 3100 fős, éves viszonylatban pedig 11,9 ezres növekedést jelent.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×