Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Jó hír az Etyeken és a Velencei tó környékén élők számára

A Pannónia szíve fejlesztési program révén Etyek és a Velencei tó környéke kiemelt turisztikai fejlesztési térséggé válhat - mondta Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos, a térség országgyűlési képviselője kedden Etyeken, sajtótájékoztatón.

Elmondta, hogy eddig több mint három milliárd forintból fejlesztették a térséget, amelyből többek között közel 40 kilométer kerékpárút valósult meg, megépült Etyeken a Magyarországi Kitelepítettek Emlékháza, valamint a településen négy borászati központot is felújítottak. Hozzátette, hogy több mint száz fejlesztési elképzelést rögzítettek a fejlesztési programban, amelynek Etyek a központja.
    

A miniszterelnöki biztos kitért arra is, hogy a program megvalósításában számos intézmény vesz részt, kezdve a Magyar Turisztikai Ügynökséggel, amellyel közösen sikerülhet a térséget a Velencei tó bevonásával kiemelt turisztikai területté minősíteni.     

Guller Zoltán, az ügynökség vezérigazgatója kiemelte: Fejér megyében 2017-ben közel 300 ezer vendég 600 ezer vendégéjszakát töltött, a vendégek száma több mint a duplájára, a vendégéjszakáké 80 százalékkal nőtt 2010. óta. Hozzátette, hogy a növekedés mértéke az országos átlagot is meghaladta, a szállásokból származó árbevétel 4,5 milliárd forint volt.     

Guller Zoltán kitért arra is, hogy Tessely Zoltánnal közösen készítették el az előterjesztést, hogy a budapesti agglomerációs gyűrűt kiemelt turisztikai fejlesztésű térséggé lehessen nyilvánítani, amelyben több megyei település is helyet kap. Hozzátette, szeretnék a Budapestre érkező turistákat legalább egy-egy napra kicsábítani a térségbe.
    

Az agglomerációs gyűrűnek egy része lesz Etyek és környéke a Velencei tóval mint kiemelt turisztikai fejlesztési térség, amelyre a kormány 30 milliárd forint értékben biztosít majd forrásokat - fűzte hozzá a vezérigazgató.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×