Infostart.hu
eur:
386.49
usd:
331.58
bux:
118672.17
2026. január 13. kedd Veronika

Visszafelé is elsülhet a taxis áremelés

2013-ban az állam gyakorlatilag hatósági áras és erősen szabályozott piaccá tette a fővárosban a taxizást jelentős tarifaemelés mellett. Most a szakma újabb áremelés igényét vetette fel. Arról, hogy ennek milyen közgazdasági realitásai lehetnek, Madár Istvánt, a Portfolio vezető elemzőjét kérdeztük.

  • főváros 2013-ban 280 forintban határozta meg a kilométerenkénti taxitarifát, és az elmúlt négy évben ezen a hatósági áron nem változtatott.
  • A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a taxis szakmai szervezetekkel, érdekképviseletekkel, vállalkozásokkal egyeztetve 2018 január elsejétől 10 százalékos tarifaemelést kezdeményez a fővárosi önkormányzatnál. Részletek, kívánt árak itt.

"Egy termék ára és a hozzá kötődő, a termék eladásából származó jövedelmek általában úgy változnak, ahogy a termék előállításának hatékonysága javul. Vannak azonban olyan területek - főleg szolgáltatások -, ahol ez nem így működik. Ilyenek az oktatási és egészségügyi szolgáltatások, a fodrászat, az idegenforgalom és vendéglátás mellett tipikusan ilyen a személyfuvarozás is, ahol maga a taxizás nem tud hatékonyabbá válni" - kezdte a piac helyzetének leírását Madár István. 

Az ilyen tevékenységeknél jellemzően a nemzetgazdaság átlagos jövedelemszintje határozza meg, mit lehet elkérni az adott szolgáltatásért. Ezért amikor arról beszélünk, hogy jogos-e vagy nem jogos a taxizás árának emelése, akkor tulajdonképpen arról van szó, hogy

a növekvő lakossági jövedelmekből járhat-e már több a taxisoknak.

Ezt a kérdést bonyolítja két fontos dolog: 2013 elején volt egy igen jelentős hatósági áremelés, illetve egy piacbezárás. Ez utóbbi miatt nem a taxisok és az utasok által határozódik meg a kereslet-kínálat függvényében a taxizás ára, hanem a szabályozó hatóságnak kellene megsejtenie, hogy elfogadható-e már az utasok számára egy magasabb árszint.

A lakosság jövedelemviszonyai az elmúlt 2-3 évben a lakosság jövedelemszintje javult, idén akár a 10 százalékot is elérheti a reálbér-növekedés, és ez összességében növekvő keresletet jelenthet a taxispiacon is.

"Ám nem biztos, hogy egy áremelés növeli a hatékonyságot. Az elmúlt években sok panasz érkezett azzal kapcsolatban, hogy romlott a taxiellátottság Budapesten, nehezebb taxit kapni elsősorban zsúfolt időszakban. Egyes vélemények szerint ez a helyzet azért alakult ki, mert a korábbi időszak nagyon erős drágítása és a piac bezárása azt az eredményt hozta, hogy kisebb erőfeszítéssel, kevesebb munkával is lehet jó jövedelmeket elérni" - mondta a Portfolio vezető elemzője.

"Ebből az következik, hogy a jövedelem növekedése úgy, hogy a piaci versenyt nem engedjük hozzáférni a magasabb jövedelemhez, azt is eredményezheti, hogy a szolgáltatás színvonala romlik, hiszen elégtelen lesz a kínálat".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Elárulták, miért kellett lezárni a repteret

Elárulták, miért kellett lezárni a repteret

Extrém időjárási körülményekkel szembesültek kedden a hajnali órákban a budapesti repülőtéren, hajnal három óra óta havazott, majd ez a kora reggeli órákban ónos esőre váltott a reptér környezetében is, ezért 10 óra 25 perckor elrendelték biztonsági okok miatt a repülőtérzárat, majd 13 órakor mindkét pályával újra nyitott a légikikötő - mondta Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese a Liszt Ferenc repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×