Infostart.hu
eur:
385.92
usd:
332.5
bux:
120969.31
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Megváltoztatta a döntését a Ryanair

Megváltoztatta a döntését a Ryanair

A karácsonyi időszakra hivatkozva januárra halasztja a poggyászra vonatkozó szabályok korábban bejelentett szigorítását az ír Ryanair diszkont légitársaság.

A cég közleményében emlékeztet: eredetileg november elsejével kellett volna életbe lépnie az új szabályozásnak, amely egyebek közt csökkentette a fedélzetre vihető csomag méretét. Végül azonban úgy döntöttek, inkább januárra tolják az új szabályozás bevezetését, hogy ne az év legforgalmasabb időszakában okozzon problémát.

A szabályzat január 15-én lép hatályba.

A Ryanair korábbi tájékoztatása szerint az új szabályok értelmében csak az elsőbbségi beszállást vásárlók vihetik majd fel a kabin méretű (55x40x20 cm) kézipoggyászt a fedélzetre és lehet a kézipoggyász mellett egy második, kisebb (35x20x20 cm) táska is náluk. A többi utastól a beszállító kapunál elveszik a kabin méretű poggyászt és a csomagtérbe helyezik el, így érkezéskor meg kell várni annak kiadását, a fedélzetre pedig csak egy kisebb táskát vihetnek fel. A szolgáltatás díjtalan. A Ryanair emellett 15-ről 25 kilogrammra növeli a feladható poggyász felső súlykorlátját.

Címlapról ajánljuk
Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Az Egyesült Államok jelen pillanatban komolyan mérlegeli a katonai csapás lehetőségét, ennek zajlanak az előkészületei. Iránban is egy komolyabb mozgósítást látunk a Forradalmi Gárda részéről, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összecsapás biztosan be is fog következni – vélekedett Csicsmann László.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×