Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Egy időre megmenekültek a fuvarozók

Egy időre megmenekültek a fuvarozók

Kompromisszum született a kiküldött munkavállalókra vonatkozó szabályozás módosításának fő vonalairól az európai uniós tagországok foglalkoztatási és szociális ügyekben illetékes minisztereinek hétfői luxembourgi tanácskozásán.

Az éjszakába nyúló tárgyalások végén a résztvevők minősített többséggel úgynevezett általános megközelítést fogadtak el a kiküldetési irányelvről, amelynek alapján a tagállami kormányokat tömörítő EU-tanács megkezdheti az egyeztetést az Európai Parlamenttel.

Takács közölte: a magyar kormány a visegrádi országok nevében számos konstruktív javaslatot tett, amelyekhez több tagország is csatlakozott, de ezeket csak részben fogadták el, így végül hat másik állammal együtt Magyarország sem szavazta meg a tanácsi döntést.

Az Európai Bizottság tavaly márciusban terjesztette be módosítási javaslatát, amelynek értelmében a munkabér és a munkafeltételek terén ugyanazok a szabályok vonatkoznának a kiküldetésben lévő munkavállalókra, mint a helyiekre. A bírálók szerint ez számos újonnan csatlakozott tagországot hátrányosan érintene.

A most elfogadott kompromisszum értelmében a fogadó ország munkajogi feltételeit 12 hónap után kellene alkalmazni, amit egyszer meg lehetne hosszabbítani hat hónappal. A bizottság eredeti javaslata 24 hónapról szólt, de sajtóhírek szerint Franciaország keményen lobbizott ennek csökkentéséért.

Az egyezség egyik legfontosabb pontja, hogy ezen módosítás előírásai nem fogják érinteni a fuvarozói szektort, arra vonatkozóan külön szabályokat hoznak majd.

A miniszterek arról is megállapodtak, hogy az egyezség létrejötte után a tagországoknak három évük lesz rá, hogy átültessék nemzeti jogrendjükbe az új szabályokat, majd onnantól kezdve egy év múlva fognak hatályba lépni ezek az előírások.

Takács Szabolcs miniszterelnökségi államtitkár elmondta: a visegrádi országok közös álláspontját képviselő magyar kormány érvelése szerint a fuvarozók nem kiküldött, hanem mobil munkavállalók, így rájuk logikusan más szabályoknak kell vonatkozniuk. Mint mondta, ezt valamennyi tagállam elfogadta, így a fuvarozók továbbra is változatlan feltételekkel folytathatják tevékenységüket.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×