Infostart.hu
eur:
382.16
usd:
328.21
bux:
108922.07
2025. december 5. péntek Vilma

Középiskolások pénzügyi tudását mérik össze

Ötödször rendezik meg a PénzSztár versenyt.

1240 négyfős, 14-22 évesekből álló középiskolás csapat részvételével elindult a PénzSztár verseny. Az idén már ötödik alkalommal – a Budapest Bank főtámogatásával és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt szakmai partnerségével – megrendezett megméretés neve megváltozott: a PénzSztár Hazai és Határon Túli Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozási Versenye elnevezés ugyanis jobban kifejezi, hogy évről évre egyre több Kárpát-medencei csapat jelentkezik a versenyre.

A fő cél változatlan: játékos formában mérni a diákok tudását, fejleszteni pénzügyi műveltségüket, egyúttal segíteni a középiskolákat pénzügyi oktatási innovációs törekvéseik megvalósításában. A győztes csapat tagjai – az elmúlt évekhez hasonlóan – ezúttal is fejenként 100-100 ezer forinttal és egy-egy okostelefonnal gazdagodnak.

A 2017-es győzelem reményében 1240, egyenként négyfős csapat jelezte részvételi szándékát. Közülük 1088 magyarországi, 81 erdélyi, 33 vajdasági, 32 felvidéki és 6 kárpátaljai. A legtöbb, 196 csapat budapesti, Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből 139, Pest megyéből pedig 119 csapat regisztrált. A legsikeresebbnégy csapat jut majd el a december 7-i, a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében megrendezendő országos döntőbe.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×