Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 5. péntek Vilma
Beszállnak a magyar tesztpálya működésébe a külföldiek

Beszállnak a magyar tesztpálya működésébe a külföldiek

A Zalaegerszegi Tesztpálya munkálatainak felgyorsítására konzorcium jön létre – mondta Lepsényi István, a gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár az InfoRádiónak.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy már az önvezető haszongépjárművek tesztelésének előkészületei is zajlanak, a zalai környezet ugyanis erre is alkalmas lesz. Azt ígérik, a pálya egyik részét már idén megnyitják, az autonóm járművek kipróbálására szánt területet pedig jövő év első felében.

A pálya iránt érdeklődő cégeket tájékoztatták a kivitelezés jelenlegi állapotáról, és egyben segítségüket kérték abban, hogy mely területekre van elsődlegesen szükségük. Azt szeretnék továbbá, hogy az igénybejelentést konzorcium vagy klaszter formájában kezdjék el arra vonatkozóan, hogy hogyan, milyen ütemezésben kívánják használni a pályát, illetve segítsék a pálya építését szakmai javaslatokkal.

Az autonóm vezetés és járműkipróbálás európai pontja lehetünk - értékelte a tesztpálya iránti nemzetközi érdeklődést az államtitkár.

Eddig két műszaki tanácsadó csoportot működtettek, most egy konzorcium alakul, amelyben az érdeklődő cégek és vállalatok fognak aktívan részt venni. 

A zalaegerszegi próbapálya széleskörű együttműködést folytat, a V4-ekkel kötött megállapodáson túl szlovén és osztrák kooperációt is terveznek. Az EU ilyen célú projektjeiben is aktívan részt vesz Magyarország.

"Tehergépkocsit, autóbuszt is lehet itt tesztelni, és a konvojok összeállításának mikéntje különösen fontos a haszongépjárműveknél - ezekre a tesztekre is készülünk" - tette hozzá Lepsényi István.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Szép csendben hétvégi pihenőre ment a részvénypiac

Szép csendben hétvégi pihenőre ment a részvénypiac

November végén volt egy kisebb megingás a világ tőzsdéin, az AI lufi kipukkanásától is tartottak a befektetők, de persze azt az esést is megvették a befektetők, és mostanra újra a történelmi csúcsok közelében állnak a világ részvénypiacai. Pénteken kitart a jó hangulat Európában, illetve Amerikában egyaránt. Közben a nap legjobban várt adatközlése is megérkezett, van minek örülni, ugyanis majdnem fél év után először javult decemberben a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×