Infostart.hu
eur:
385.34
usd:
331.84
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv

Meglepő, miket vettünk Észak-Koreától

Hétfőn Donald Trump, amerikai elnök a legújabb észak-koreai rakétatesztekre egy Twitter-üzenetben is reagált, mely szerint az Egyesült Államok azt fontolgatja, hogy minden olyan országgal megszakítja a kereskedelmet, amely Észak-Koreával üzleti kapcsolatban van.

Az észak-koreai külgazdasági hivatal 2016-os összesítése szerint hazánk is szerepel a 82 országból álló listán, amely a kereskedelmi partnereket tartalmazza. Igaz, hazánk kapcsolata szinte minimális a diktatórikus állammal, az mfor.hu azonban összegezte, milyen kapcsolat fűzi hazánkat Észak-Koreához.

A KSH adatai szerint idén még nem kereskedtünk velük. Tavaly összesen 2,1 millió forint értékben adtunk el termékeket Észak-Koreának, ami a teljes kivitelünknek szinte hibahatáron belüli arányát jelenti. 2015-ben viszont ennek többszörösét bonyolítottunk le: 11,1 millió forintos üzletről árulkodnak a KSH adatai.

2015-ben

  • 48 ezer forintért adtunk el erdei fát Kim Dzsong Un országának,
  • és 11 millióért folyadékszivattyúkat vettek belső égésű motorhoz.

2016-ban némileg változott a lista:

  • már 148 ezer forintért exportáltunk erdei fát (ha ezek facsemeték voltak, akkor 2015-ben nagyjából 2200, 2016-ban pedig 6600 darabot),
  • 468 ezerért elektromos világító és jelzőkészüléket,
  • 1,5 millióért pedig lengéscsillapítókat vett tőlünk Észak-Korea nem ipari összeszerelés céljára.

Még meglepőbb az, hogy Magyarország mit vásárolt Észak-Koreától: 2015-ben 117,4 millió forintért televíziós kamerákat hoztunk be az ázsiai országból a KSH adatai szerint.

Az ország tartozik is Magyarországnak, 815 millió forinttal, amely nagy részének elengedését (a 815 millió forintnak csak 10%-át fizetnék be) már kérték, de a magyar kormány nem egyezett bele.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Az előjelek Európát tekintve is pozitívak, enyhe emelkedéssel indulhat a nap a határidős indexek állása alapján.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×