eur:
393.54
usd:
364.51
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Kifosztották a magyar boltokat

A kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 5,2 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva pedig 5,7 százalékkal nőtt júniusban az egy évvel korábbihoz képest. Az első fél évben a forgalom volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint 3,9 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét - jelentette szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A júniusi nyers és naptárhatással korrigált adat egyformán 0,3 százalékponttal alacsonyabb az augusztus 3-án közölt első becslésnél, amikor 5,5, illetve 6,0 százalékos forgalomnövekedést jelentett a KSH. A kiigazított adat így is egy éves csúcsot jelent a tavaly júniusi 6,4 százalék óta.

Júniusban az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek forgalma 3,7 százalékkal nőtt éves összehasonlításban az előzetesen közölt 4,1 százalék helyett, de ez is jelentős gyorsulást mutat a májusi 2,3 százalékkal szemben. Az élelmiszer-kiskereskedelem 77 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 4,5, míg az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 0,8 százalékkal nőtt.

A nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 8,3 százalékkal nőtt az értékesítés volumene, ami szintén alacsonyabb a 8,5 százalékos előzetes adatnál és a májusi 10,3 százaléknál is. Növekedtek az eladások számítástechnikai és egyéb iparcikkeket értékesítő boltokban 10,4 százalékkal, a bútor és műszakicikk üzletekben 6,1 százalékkal, a gyógyszert és gyógyászati termékeket árusító helyeken 4,6, az illatszertárakban 5,2 százalékkal, míg a textil-, ruházati és cipőüzletekben az átlagosnál alacsonyabb 4,9 százalékos forgalomnövekedést mért a KSH. Ezzel szemben a forgalom volumene 3,4 százalékkal csökkent a használtcikk-üzletekben.

Az árucikkek széles körére kiterjedő, a kiskereskedelmi forgalomból 3,6 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene az évek óta tartó magas ütemhez illő 29,4 százalékkal emelkedett.

Az üzemanyag fogyasztás 5,1 százalékos éves növekedése megegyezik az első becsléssel és nagyobb a májusi 4,3 százalékos adatnál.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×