eur:
393.83
usd:
365.43
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Jóval olcsóbbak lesznek az albérletek

Jóval olcsóbbak lesznek az albérletek

Némileg tovább drágultak az albérletek, pedig még el sem kezdődött a felsőoktatásban tanulók rohama. Szakértők szerint a jövőre nagyobb számban átadandó új lakások közül sokat kiadási céllal vásároltak, az ezek révén bővülő kínálat pedig csökkentheti a havi díjakat.

Az albérletpiac szezonalitása nemcsak az árakban érhető tetten, de a kiadási idő rövidülésében is.

Míg általánosságban nagyjából egy hónap alatt lehet bérbe adni egy lakást, a nyár vége felé ez néhány napra is rövidülhet

– olvasható az Otthontérkép-csoport lapunknak elküldött elemzésében, amely szerint a bérleti díjak egy év alatt tovább növekedtek. Jóllehet az idén az árak csökkenésére nem is lehet számítani, a hirdetési oldal vezető elemzője szerint ezen a téren is változást hozhatnak az új lakások.

„Számos befektető nagy számban vásárolt kiadási céllal kis vagy közepes méretű lakást az új, még csak most épülő vagy tervezett lakóparkokban, ám az építkezések csúszása miatt nem tudják még meghirdetni az ingatlanokat – hívta fel a figyelmet Mester Nándor. Szerinte

sokan inkább megpróbálnak kiszállni a projektből, még mielőtt felépül a társasház, nehogy a túlkínálat miatt esetleg erőteljesen csökkenő bérleti díjakkal kelljen számolniuk.

Jelenleg Budapest VI., VII., VIII., IX. és XI. kerületében a szülőknek mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha önálló lakást szeretnének egyetemista vagy főiskolás gyermeküknek, mivel ezekben a városrészekben havi 80 ezer forinttól lehet találni kiadó garzonokat.

Az egyetemek közvetlen közelében azonban ennél is magasabb, 90-110 ezer forintos havi bérleti díjak jellemzők

– írta elemzésében az Otthon Centrum, amely szerint a hallgatók elsősorban az egyetemi campusoktól legfeljebb 15-20 perc távolságra lévő városrészekben keresnek albérletet. 

Mindenesetre továbbra is fennáll, hogy az egy főre jutó költség mintegy felére-harmadára jön ki egy több fiatal által bérelt nagyobb, 100-120 négyzetméteres, többszobás lakás esetében.

Az ingatlanközvetítő hálózat a felvételi ponthatárok közelgő kihirdetésével összefüggésben azt írta, a legnagyobb érdeklődés ebben az időszakban a főváros mellett Győrben, Pécsen, Szegeden, Debrecenben és Miskolcon jellemző, de Kecskemét, Eger, Dunaújváros, Veszprém és Szombathely lakásbérleti piacán is élénk mozgás várható.

Jóval olcsóbbak lesznek az albérletek

Az albérletet keresőknek a fővárosban egy négyzetmétert tekintve 1700–2700 forintos havi díjjal kell számolniuk; a panellakások átlagos bérleti díja alig 100-200 forinttal olcsóbb az ugyanott található, hasonló adottságú téglalakásokénál.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×