eur:
398.03
usd:
367.84
bux:
90577.35
2025. március 24. hétfő Gábor, Karina
Főszereplőket keres a Szomszédok

Főszereplőket keres a Szomszédok

Már júliusban munkába állhatnak az első, országos lefedettségű nyugdíjas-szövetkezet szervezésében azok a nyugdíjasok, akik szívesen bekapcsolódnának ismét a munka világában - erősítette meg az InfoRádiónak Kovács Balázs, a Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Konzorciálisan működő négy nyugdíjas szövetkezet akár már júliusban várhatja a dolgozni vágyó nyugdíjasokat. Kovács Balázs, a Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Nonprofit Kft. ügyvezetője az InfoRádiónak elmondta, a szövetkezetek bejegyzése már folyamatban van, és az év végéig szeretnének legalább 10 ezer nyugdíjast reaktiválni a munka világában. 

Az ügyvezető elmondta, a diákszövetkezetek mintájára életre hívott nyugdíjas-szövetkezetekben a munka törvénykönyve alapján foglalkoztatják majd a nyugdíjasokat, teljesen legális formában, de nem kell utánuk közterhet fizetni, és az adminisztrációt is a szövetkezet végzi majd.

"Kétféle érdeklődés mutatkozik, egyrészt a munkaerőhiánnyal küzdő megbízók jelentkeznek, már most is több százra tehető  a számuk, a másik csoportot azok a nyugdíjasok alkotják, akik ismét dolgozni szeretnének" - mondta Kovács Balázs.

A felmérésük szerint a 70 év alatti nyugdíjasok közül 33 százalék azonnal munkába állna a munka jellegétől teljesen függetlenül. További egyharmad elgondolkodna rajta, és érdekli a lehetőség, és csupán 33 százalék zárkózik el a lehetőségtől.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

"Valaki" csinálhatott volna "valamit" - Heathrow tanulságai

A brit kormány sürgős vizsgálatot indított a trafótűz az ügyében, ami miatt pénteken bezárták Európa legnagyobb repterét. Közben folyik az egymásra mutogatás: az elektromos hálózat vezetése szerint volt elég áram, nem kellett volna leállnia Heathrow-nak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.24. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×