Infostart.hu
eur:
386.27
usd:
331.74
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Újabb jó hír az emelésre váró nyugdíjasoknak

Újabb jó hír az emelésre váró nyugdíjasoknak

Az idén kétszer is emelheti a kormány a nyugdíjakat, és a GDP növekedése miatt már 2018-ra is betervezték a nyugdíjprémiumot a költségvetésbe, sőt egy friss módosító szerint korlát nélkül költhet majd jövőre a kormány a nyugdíjak emelésére.

A nyugdíjasok két jogcímen is extra pénzhez juthatnak az idén. Ha a kormány kisebb emelést ad év elején, mint amekkora infláció alakul ki az év során, akkor a különbözetet novemberben kiegészítésként odaadják az időseknek.  Ha pedig a gazdasági növekedés mértéke haladja meg a 3,5 százalékot, akkor egy képlet alapján jár úgynevezett jutalom a nyugdíjasoknak, amit pedig decemberben fizetnek ki.

Idén az infláció is magasabb, mint amennyivel a nyugdíjakat emelték az év elején, és a GDP is 4,1 százalék lehet. Jövőre pedig még nagyobb, 4,3 százalék. Erre felkészülve módosítja az idei büdzsét a kormány, s ennek során beterveztek 24 milliárd forintot a nyugdíjprémiumra, 2018-ra pedig 32 milliárdot.

Az mfor.hu szerint az utóbbihoz kapcsolódóan javasolja most azt a parlament költségvetési bizottsága, hogy ez a jogcím - hasonlóan az idei évi módosításban foglaltakhoz - kerüljön át a felülről nyitott előirányzatok közé, azaz ha a GDP alakulása még több prémium utalását tenné indokolttá, akkor arra meglesz a forrás a büdzsében.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×