Infostart.hu
eur:
386.38
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Mindent átalakíthat itthon ez a módszer

Mik azok a ciszgenikus növények, és mi a molekuláris növénynemesítés?

Új törvényi szabályozásra lehet szükség Magyarországon a legújabb, a genetikailag módosított szervezetekre (GMO), ezen belül a GMO-növények termesztésére vonatkozó kutatások miatt - fejtette ki Darvas Béla, a GMO-kerekasztal elnöke csütörtökön az MTI-nek egy budapesti szakmai tanácskozáson.

A címzetes egyetemi tanár a GMO-növények engedélyezésével foglalkozó tanácskozáson elmondta: a jogi szabályozásban is figyelembe kell majd venni az új, például a genomszerkesztési eljárásokból adódó lehetőségeket. A genomszerkesztési eljárásokkal új növény-, fajtacsoport kerülhet forgalomba, hiszen a módszerrel úgynevezett ciszgenikus növények állíthatók elő. A módszerről több kutató azt állítja, hogy ez molekuláris növénynemesítés, ezért ezt nem kell a GMO-szabályozás alá vonni. Ezzel a technológiával is elő lehet azonban állítani transzgenikus - most ismert GMO - növényeket, csak szándék kérdése - tette hozzá a GMO-kerekasztal elnöke.

Kifejtette, a transzgenikus szabályozás a fajidegen gén használatára vonatkozik, amely génnek nincs helye a genomban. A ciszgenikus módszernél ugyanabból a növényből származó gént visznek be molekuláris módszerekkel a szakemberek ugyanarra a helyre, ahol az eredeti gén volt. A két módszer különbsége miatt kell új szabályozást alkotni a szakértők szerint, ezért Magyarországnak is újra kell gondolnia a szabályozást.

Darvas Béla közölte, az új módszerek alapjaiban változtathatják meg a GMO-k megítélését, mivel például a cukorbetegek már nap mint nap használják a transzgenikus inzulint, ami az életüket menti meg. Az ő számukra már most sem érthető a transzgenikus módszer nagyfokú elutasítottsága - tette hozzá.

Elmondta, a mezőgazdasági géntechnológiában Európa és Magyarország más utat jár be, de a törvényi felülvizsgálat mindenképpen indokoltnak tűnik az új, genomszerkesztési eljárás tükrében.

A szakmai tanácskozást az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága és a fenntartható fejlődés bizottsága, valamint a Magyar Ökotoxikológiai Társaság szervezte.

Font Sándor, a mezőgazdasági bizottság elnöke a tanácskozást üdvözölve aláhúzta: Magyarországnak egy évtizede kellett döntenie arról, hogy szabályozza-e nemzeti törvénnyel a GMO-növények termesztését, ennek nyomán alakult ki széleskörű eszmecsere a témáról, és tartották meg az első vitanapot a GMO-növények termesztéséről a parlamentben.

Sallai R. Benedek, a fenntartható fejlődés bizottságának elnöke a Parlamenti nyílt napok a géntechnológiai úton módosított szervezetekről rendezett fórumon, a GMO-kerekasztal 30. ülésén kiemelte, a jövőben is lehetővé kell tenni az egészséges élelmiszerekhez való hozzáférést a magyar családok számára, ezért kell dolgozni tovább ezen a területen.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Egyetlen csatahajó megépítése is rendkívül drága, mintegy 10 milliárd dollárba kerül, így a szakértő szerint az amerikaiak tervezett Aranyflottája leghamarabb a 2030-as években szállhatna vízre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádióban elmondta: „a hajóépítésben világbajnok” Kínának nagyobb gyártókapacitásai vannak, mint az USA-nak, de az ázsiai nagyhatalomnak még nincs sok tapasztalata grandiózus haditengerészeti rendszer üzemeltetésével.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Megtudtuk, miért halaszthatták el váratlanul az energiatárolós pályázatot

Megtudtuk, miért halaszthatták el váratlanul az energiatárolós pályázatot

A Jedlik Ányos Energetikai Program vállalati energiatárolós pályázatának benyújtási határidejét a minap február 10-ig elhalasztották. Úgy tudjuk, hogy a lépést megelőzően az iparági szervezetek számos észrevételt küldtek az Energiaügyi Minisztériumnak a pályázat kapcsán, mert a támogatási konstrukció több elemével kapcsolatban is felmerültek aggályok - és van egy olyan kritikus pontja, amely érdemben visszafoghatta az érdeklődést a várakozásokhoz képest.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×