eur:
394.43
usd:
369.69
bux:
65295.05
2024. április 19. péntek Emma
27 könyvesboltot nagy eséllyel elveszítettünk

27 könyvesboltot nagy eséllyel elveszítettünk

Továbbra is súlyos likviditási problémát jelent, hogy az Alexandra-csoporthoz tartozó Könyvbazár Kft. nem fizet a kiadóknak több hónapja, és most március elsejével bezárták a boltok felét - ismertette a jelenlegi helyzetet a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke. Kocsis András Sándor hozzátette: nem véletlen tehát, hogy a korábban megfogalmazott, a könyves szakma támogatásáról szóló javaslataikat most a kormányfőnek is elküldték, kérve a segítségét.

„56 boltból 27 biztosan bezárt. Ezeket nagy eséllyel a könyvszakma el fogja veszíteni, bár a következő hetek még nagyon sok változást hozhatnak” – jelentette ki Kocsis András Sándor.

Elmondta: információik szerint a Janikszky-Líra Kft. 25 bolttal kapcsolatban tárgyal. Ugyan jogilag még egyáltalán nem tisztázott, hogy ezeket a boltokat ők fogják működtetni, de a szándékuk egyértelmű.

Hozzátette: két kiadó öt boltot szeretne működtetni együtt. Egy boltban már meg is állapodtak, a többiben azonban még nem.

„Egy másik kereskedő csoport pedig 4-5 bolttal kapcsolatban tárgyal, ám egyáltalán nem szeretnének olyan megállapodásban részt venni, amiben bármilyen formában a Rainbow Kft. érintett lehet” - vázolta az elnök.

Kocsis András Sándor emlékeztetett, hogy körülbelül 3 milliárd forint hiányzik a kiadóknál, ami időközben valószínűleg növekedett.

Az elnök szerint a könyvszakmában a legsürgősebb az úgynevezett állami követelésfelvásárlás lenne.

27 könyvesboltot nagy eséllyel elveszítettünk

„Többek között ezért is jött létre az Állami Követeléskezelő Központ, mivel egy követeléskezelő sokkal nagyobb eséllyel áll szemben egy felszámolóval, mint négyszáz beszállító” - magyarázta.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke szerint az egyik legnagyobb segítség a könyvszakmának a TAO-kedvezmény lenne.

„Nagyon örülünk, hogy a színházak világa, a filmművészet és a sport TAO-ban részesülhet. Azt javasoljuk, hogy a kiadók is az éves árbevételük 20 százalékáig befogadhassanak TAO-t. Ez rendkívül nagy előrelépés lenne” - mondta Kocsis András Sándor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Kezd magára találni a forint

Kezd magára találni a forint

A hajnali órákban toltak egy szintet a forint euróval szembeni árfolyamán, melynek nyomán a kurzus a 394-es szintről a 396-os szint közelébe ugrott, majd legalább olyan gyorsan szúrt vissza a nyitószintig. Délelőtt viszont lassan tovább veszített értékéből a magyar deviza, de délután az euró dollárhoz képesti erősödését a forint is lekövette. Az izraeli válaszcsapás hírére a befektetők ismét kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×