Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Felfüggesztik a 4-es metró projekt kifizetését

Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője a csalás tankönyvi példájának nevezte a 4-es metró beruházásánál történteket az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) az ügyben készült jelentése alapján.

A miniszter a Kossuth Rádió Európai idő című műsorának adott, vasárnap reggel sugárzott interjúban kifejtette: a 430-450 milliárd forintos metróberuházásból eddig 380 milliárd forintot fizettek ki, a projekt lezárása most is folyik, mivel a magyar támogatás minden évben szerepel a költségvetésben. Az idén még 20 milliárd forintot kellene folyósítani a központi büdzséből Budapestnek, ám ennek a kifizetését felfüggesztik. Amíg ugyanis "nincs pont" az OLAF-vizsgálat végén, és amíg nem tisztázódik a felelősség, addig az államháztartási törvény szerint "Magyarország az adófizetők pénzét nem adhatja oda", miután az ügyben "bűncselekmények sokasága" valószínűsíthető - magyarázta.

Emlékeztetett, hogy a Miniszterelnökség szabálytalansági eljárást indított, amelynek célja, hogy megállapítsák, a magyar állam által biztosított támogatásnál voltak-e csalások. "Vélelmezhetően voltak", hiszen az OLAF-jelentésből látszik: nemcsak az EU-s pénzeknél történt csalás, hanem a magyar államkasszából közvetlenül folyósított forrásoknál is - mondta Lázár János, hozzátéve: a szabálytalanság megállapítása esetén a pénzt vissza kell kérnie a kormánynak Budapesttől.

A tárcavezető szerint leegyszerűsítve az történt, hogy külföldi nagyvállalatok - például a Siemens és az Alstom - "a Fővárosi Önkormányzat vezetésével és a különböző műszaki ellenőrökkel, tervezőkkel összefogtak, és meglopták Brüsszelt és a magyar költségvetést".

A "lopás metodikája" sok esetben az volt, hogy a műszaki ellenőr vagy a tervező a megbízó helyett a kivitelező érdekeit szolgálta, "a megbízó pedig nagyvonalúan aláírta a felturbózott összegeket" - mondta.

A Miniszterelnökség vezetője szerint "Demszky Gáborék tevékenysége miatt" azért kerül nehéz helyzetbe a Fővárosi Önkormányzat, mert az EU visszakéri a pénzt, és a magyar állam is tehet így.

Nyilvánvalónak nevezte, hogy meg kellene próbálni a külföldi kivitelezőktől visszaszerezni az összegeket, ami a főváros dolga lesz.

Jelezte ugyanakkor: Orbán Viktor miniszterelnök arra utasította a kormány tagjait, hogy minden segítséget - jogit és pénzügyit egyaránt - adjanak meg Budapestnek az ügy rendezésében.

Lázár János összegzése szerint az ügy nemcsak a lopás miatt jelent súlyos bajt, hanem a visszafizetési kötelezettségek miatt, amivel az EU nem fogja megvárni a magyar ügyészségi, bírósági döntést. Ez végső soron komoly anyagi kárt jelent majd a fővárosnak - mondta.

Címlapról ajánljuk
Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Megerősítette az iráni állami média is, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője meghalt az amerikai-izraeli légicsapásokban.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×