eur:
393.66
usd:
364.84
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

"Magyar tulajdonú cégeket büntethet meg a romániai adóhatóság"

Csaknem 10 ezer magyar-román vegyesvállalatot büntethet meg a román adóhatóság akár egymillió forintnak megfelelő összegre az OECD új transzferár irányelve alapján, ha elmulasztják benyújtani transzferár dokumentációjukat - hívja fel a figyelmet a Baker Tilly Hungária.

A nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló cég közleményében ismerteti: a hatályos romániai jogszabályok szerint a nagyvállalatoknak az éves adóbevallással együtt március 25-ig, míg a kis- és közepes vállalatoknak a felszólítást követő 30 napig kell benyújtaniuk a hatóságnak azokat az anyagokat, amelyek előző évi transzferárazással kapcsolatos ügyleteiket dokumentálják. Utóbbiaknál egyes esetekben lehetőség van a benyújtási határidő 30 nappal történő meghosszabbítására.

Közepes- és nagyvállalatnak az a cég számít, amely a következő kritériumokból legalább kettőnek megfelel: éves szinten 35 millió lej (2,44 milliárd forint) teljes tőkével rendelkezik; teljes éves árbevétele 17,5 millió lej (1,22 milliárd forint); a foglalkoztatottak létszáma minimum 50 fő. A két vállalkozási kategória közti különbség az adóhatóságnak befizetett adó mértékétől függ.

Abban az esetben, ha egy vállalkozásnak nem sikerül határidőre benyújtania a dokumentációkat az adóhatósághoz, a nagy- és közepes vállalatoknak 2700-3200 euró (840-990 ezer forint), míg a kisvállalatoknak és egyéni vállalkozóknak 500-800 euró (155-280 ezer forint) büntetést kell fizetniük tranzakciónként.

A 2016. január 27-én, az OECD által kezdeményezett CBCR (Country-by-Country) reporting bevezetésére irányuló multilaterális egyezményhez harmincegy ország - köztük Románia - csatlakozott, ami csaknem tízezer romániai érdekeltségű magyar leányvállalat adminisztrációs terheit növelheti.

A 15 pontból álló BEPS (Base Erosion and Profit Shifting) program célkitűzései elsősorban a multinacionális vállalatok jövedelem-átcsoportosításának megakadályozását és elkerülését, valamint a transzferárazással kapcsolatos nagyobb átláthatóságot célozzák meg. Az egyezmény egyik kulcsfontosságú eleme a kötelező adatszolgáltatás, amelynek során 2016-tól akár a teljes vállalatcsoportról is információt adhatnak minden érintett adóhatóságnak.

A magyar tulajdonban lévő romániai vállalatokat is érintő változás egyik legfontosabb pontja, hogy már nemcsak a tulajdonosi kör, hanem az ügyvezetés egyezése esetén is kapcsolt vállalkozásról lehet beszélni. Ezzel az eddigieknél is bővebb lehet a dokumentálandó ügyletek köre, és méretüktől függően súlyos pénzbüntetés sújthatja azokat a vállalkozásokat, amelyek elmulasztják határidőre benyújtani a kapcsolt tranzakciókra vonatkozó transzferár dokumentációikat.

Békési Orsolya, a Baker Tilly Hungária transzferár tanácsadási területének senior managere szerint, bár a jelenlegi hazai szabályozás szigorúbb követelményeket támaszt a vállalkozásokkal szemben, akár már rövid távon is bevezethetik a CBCR irányelveit, illetve felmerülhet a kapcsolt vállalkozás fogalmának további kiterjesztése és a kapcsolt ügyletekre vonatkozó adatszolgáltatás bevezetése.

Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×