eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Visszakerült magyar tulajdonba a BÉT

Újra magyar kézbe került a Budapesti Értéktőzsde Zrt. (BÉT) - írta a Napi.hu pénteken. Az MTI-nek piaci forrásokból megerősítették a hírt, azonban sem a vevő, a Magyar Nemzeti Bank (MNB), sem az eladó, a Wiener Börse nem adott tájékoztatást az ügyletről.

A megállapodással a MNB több mint 75 százalékos tulajdonába kerül a BÉT. A Napi.hu értesülése szerint a vételár részvényenként 3550 forint, összesen 13,2 milliárd forint.

Az ügylet így 19,2 milliárd forintra értékeli a társaságot. Ez az érték belefér a portál korábbi becslésében szereplő 18-20 milliárd forintos értékhatárba.

Az MTI-nek nyilatkozó piaci forrás szerint a vételár jóval elmarad a korábban becsülttől.

A gazdasági portál emlékeztet arra, hogy a legutóbbi, 2015. október 31-i részvénykönyvi kivonat alapján a BÉT Zrt. 5,413 millió részvényéből a Wiener Börse leánycége, a CEESEG AG kezében 2,731 millió van (50,46 százalék), míg az Österreichische Kontrollbank (ÖKB AG) 993,1 ezer papírja 18,35 százalékot jelent.

A BÉT fő vagyonelemét a Keler Zrt. 46,67 százaléka jelenti, e társaság saját tőkéje idén év végén várhatóan eléri a 29 milliárd forintot - tették hozzá.

A Wiener Börse az Österreichische Kontrollbankkal karöltve 2008-ban vásárolta ki a BÉT-ben 2004-ben többségi tulajdont szerző banki konzorciumot - amely három magyar magánbefektetőtől vásárolta meg a tulajdonrészt -, így váltak a budapesti tőzsde legnagyobb tulajdonosává.

A bécsi tőzsde célja az előző években az volt, hogy regionális központtá váljon, ennek érdekében folyamatosan szerzett tulajdonrészt leányvállalata, a CEESEG AG több régiós tőzsdében is. Bár a megvásárolt részesedésekkel a térképen egy - viszonylag jól festő - régiós birodalmat sikerült létrehozniuk, benne a prágai és a ljubljanai tőzsdével, azonban igazán integrált egészként működő piacként sosem sikerült összeolvasztania érdekeltségeit - írta a Napi.hu.

Az MTI megkeresésére a Magyar Nemzeti Bank nem adott tájékoztatást az ügyről, Wiener Börsét pedig többszöri próbálkozásra sem érte el az MTI.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×