eur:
395.61
usd:
366.75
bux:
65585.35
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Már érkeznek Magyarországra az eddig át nem utalt EU-források

A Gazdaságfejlesztési Operatív Programhoz (GOP) kapcsolódóan 201,5 milliárd forint, a Regionális Operatív Program (ROP) részeként 13,3 milliárd forint uniós forrás már beérkezett az országba az eddig át nem utalt összegekből - mondta Adorján Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára szerdán az tárca költségvetési háttér-tájékoztatóján.

Elmondta: az Eurostat által elfogadott, és szerdán publikált EDP-jelentés szerint a kormány az idén összesen 510 milliárd forint eddig át nem utalt uniós forrásra számít az EU-tól, ennek egy része már beérkezett októberben az országba.

A helyettes államtitkár jó hírnek nevezte, hogy az Eurostat is megerősítette: a tavalyi uniós módszertan szerint számított államháztartási deficit a bruttó hazai termékhez (GDP-hez) mérten 2,5 százalék volt, az államadósság a GDP-hez viszonyítva 76,2 százalékot ért el.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának szerdán közzétett összesítése szerint a magyar államháztartás GDP-arányos deficitje tavaly 2,5 százalék volt, csakúgy mint az előző évben. Az államadósság ugyanakkor a GDP 76,8 százalékáról a bruttó hazai össztermék 76,2 százalékára csökkent.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×