eur:
394.51
usd:
369.94
bux:
65173.41
2024. április 19. péntek Emma

Több repülőjárat lesz Budapest és London között

Növeli járatainak számát a British Airways a jövő nyári menetrendben, Budapest és London legnagyobb repülőtere, Heathrow között napi három helyett napi négy járat közlekedik majd 2016. május 3. és október vége között - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kedden.

A járatszám növelés plusz 60 ezer ülőhelyet jelent ezen a viszonylaton.

A közlemény idézi Bogáts Balázst, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetőjét, aki elmondta: a járatszám növelésből is látszik, mekkora potenciál van a budapesti piacon. Úgy vélte, a British Airways - amely hosszú ideje a Budapest Airport partnere - az idén nyáron jó eredményt ért el Budapest-Heathrow járataival, így biztosak abban, hogy a megnövelt kapacitásnak nagy sikere lesz.

A Budapestről közvetlenül elérhető országok közül a legnagyobb küldő piac Nagy-Britannia, ebből pedig toronymagasan kiemelkedik London négy repülőtérrel, hiszen csak ezen a viszonylaton az idén közel egymillióan utaztak eddig. London legnagyobb és legforgalmasabb légikikötőjébe, a Heathrow-ra egyedül a British Airways kínál járatokat. A rendkívül telített Heathrow-n különösen nehéz repülési résidőt, szaknyelven slot-ot kapni, ezért is komoly fejlemény a járatindítás - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt.
VIDEÓ
Példátlan, történelmi lépésre készül Donald Trump: jogászok ezreit fogja mozgósítani

Példátlan, történelmi lépésre készül Donald Trump: jogászok ezreit fogja mozgósítani

Ahogy a Politico beszámol róla, Donald Trump volt amerikai elnök kampánya saját tájékoztatása szerint több mint százezer jogászt és ügyvédet fog hadba állítani, hogy felügyelje a 2024-es választások tisztaságát. A kezdeményezés, amelyet a Trump-kampány és a Republikánus Nemzeti Bizottság "az ország történetének legkiterjedtebb és legmonumentálisabb választási integritási programjaként" jellemzett, magában foglalja a jelentkezők képzését is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×