Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
111046.97
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Mégsem lesz az MVM-é a szlovák villamos művek

Elmarad egyelőre az újabb lépés a Magyar Villamos Művek régiós terjeszkedésében, mivel hiába tett ajánlatot, úgy tűnik mégsem veheti meg a Slovnafttal közösen a Szlovák Villamos Művek többségi részvénycsomagját.

Az olasz Enel energiaipari konszern a Szlovák Villamos Művek részvényeinek 66 százalékos tulajdonosa. Ezt, illetve első lépésben ennek egy részét kívánja értékesíteni.

Az olasz vállalat komoly tartozásai miatt még tavaly hirdette meg a szlovák áramtermelési pakettet, amelybe számos vízi erőművön túl a mohi atomerőmű is beletartozik. A felhívás több energetikai társaság figyelmét is felkeltette, így a cseh CEZ, a cseh és szlovák tulajdonú EPH, a francia GDF Suez is érdeklődött, ahogy a magyar MVM a Slovnaft-tal közösen. Utóbbiak nem kötelező érvényű ajánlatot adtak be.

A MVM korábbi elnök-vezérigazgatója, Baji Csaba év elején még azt mondta: jók az esélyeik a Szlovák Villamosművek részesedés megvásárlására, amely megerősítené a magyar állami társaság régiós szerepét.

Az MVM-Slovnaft páros nem kötelező érvényű ajánlatát épp most nyáron erősítette meg, és emelte meg az árat is. Most viszont arról adtak hírt, hogy az ENEL a szlovák és cseh tulajdonú Energetikai és Ipari Holdingot, az EPH-t választotta ki az exkluzív eladási tárgyalásokra.

A hírt az EPH kommunikációs vezetője megerősítette, de további részleteket nem árult el. Így nem tudni, hogy a többségi részvénypakett mekkora részét adja el az olasz energiaipari konszern, ahogy az árról is eddig csak találgatások voltak.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×