Infostart.hu
eur:
388.63
usd:
329.91
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Otthon Centrum: a válság előtti szint közelébe bővül a lakáspiac

Az Otthon Centrum előrejelzése szerint 2015 végére az idei lakáspiaci adásvételek száma a 2014. évi 114 ezer után elérheti a 150 ezret is, amely csak kevéssel marad el a válság előtti volumentől, és nagyjából 20 százalékkal alacsonyabb az egyensúlyinak tekinthető 170-180 ezer tranzakciószámnál.

Az Otthon Centrum hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a lakáspiaci növekedést a befektetési és a saját célra vásárlók együttesen mozgatják.

Az ingatlanforgalmazó cég adatai szerint a használt téglalakások ára a fővárosban jelentősen, 15-20 százalékkal, a nyugati megyékben 10 százalékkal nőtt az idén az első fél évben az előző év azonos időszakához képest.

A panellakások árai Budapesten és vidéken is a téglaépítésűeknél nagyobb mértékben, 20 százalékot is meghaladóan emelkedtek.

A társaság úgy látja, hogy hosszú távon az árak jóval visszafogottabb mértékű növekedése várható, a spekulatív vásárlások háttérbe szorulásával a következő években éves szinten kezdetben 5-10 százalékos, majd az infláció mértékét elérő, vagy némileg meghaladó ütemű növekedést prognosztizál.

Az Otthon Centrum közleményében kiemelte, hogy a vevők számának növekedésével alkupozíciójuk jelentősen gyengült, a teljes árengedmény mértéke országos szinten 10 százalék alá csökkent 2015 első hat hónapjában, ebből 6,9 százalékot tesz ki a szerződéskötéskor elért áralku mértéke.

A kereslet élénkülésének hatására csökkent az átlagos értékesítési idő is. Budapesten például egy panellakásnak alig valamivel több, mint egy hónap az értékesítési ideje, és a használt téglalakásokat is a leggyorsabban Budapesten lehet eladni. A családi házak eladásához szükséges idő a fővárosban és a nyugati megyékben két hónappal rövidebb, mint az ország más vidékein - írja közleményében az Otthon Centrum.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×