Infostart.hu
eur:
388.7
usd:
329.99
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Parragh László: a jó szakképzési rendszer a versenyképesség feltétele

A jó szakképzési rendszer a versenyképesség alapvető feltétele, erősíti az adott ország tőkevonzó képességét, a rossz pedig gyengíti - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a WorldSkills rendezvényen Sao Paulóban azt követően, hogy Tállai Andrással, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkárával helyi idő szerint csütörtökön felkereste a rendezvény helyszínét.

A szakmák olimpiájának is nevezett WorldSkills fiatal szakemberek világversenyén augusztus 11. és 16. között 63 ország több mint 1200 versenyzője méri össze tudását 50 versenyszámban. Magyarországot 13 szakmában 14 fiatal szakmunkás képviseli. Az eredményt a vasárnapi záróünnepségen hirdetik ki.

A WorldSkills helyszínén a látottakat összegezve Parragh László kiemelte, a világon egyre több országban ismerik fel, hogy a tudást az oktatás és a kutatás-fejlesztés révén kell bevinni a gazdaságba.

Az MKIK elnöke szerint a versenyen és a hozzá kapcsolódó kiállításon egyértelműen kiderül, hogy az ázsiai országok szakemberképzésben erősek, felismerték, hogy a kultúrájukban meglévő szorgalmat a szakképzéssel kiegészítve hatalmas lehetőséget teremtenek országuk fejlődésére. A szakképzés területén a BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság) erősödését jelzi, hogy Brazília szervezhette az idei WorldSkills versenyt, 2019-re pedig Oroszország nyerte el a rendezés jogát.

Parragh László az európai helyzetet úgy értékelte, hogy a fejlett ipari országok számára továbbra is fontos a szakképzés, érzékelik az ázsiai erősödést, próbálnak versenyezni velük, a hagyományosan jól működő szakképzési rendszerrel rendelkezők - például Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Hollandia, Ausztria - komoly energiát fektetnek a szakmai versenyek adta lehetőségek kihasználásába.

A kamara elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a rendszert váltó kelet-közép-európai országok közül Magyarország élen jár a szakképzés fontosságának felismerésében, a rendszer átalakításában. Megtörtént a hazai jogszabályi környezet átalakítása, most a bevezetésén van a hangsúly, és ez a magyar gazdaságnak versenyelőnyt jelenthet a régiós versenytársakkal szemben.

A WordSkills versenyen az is látszik, hogy az élet lebontja a valós határokat a felsőoktatás és a szakképzés között, a felsőfokú tudás bejön a szakmai ismeretek közé, korábban nem jellemző tudáselvárások jelennek meg egyes szakmákban. Például egy villanyszerelőnek programoznia is kell egy ház intelligens villanyellátásához - mondta Parragh László, aki szerint a szakmai idegen nyelv tudása is fontos lesz a jövőben.

Az MKIK elnöke rámutatott arra, hogy a tudásalapú gazdaságban elengedhetetlen a kutatás-fejlesztés, az innováció gazdasággal való összekötése. Jelenleg Magyarországon erre a célra fordított pénzek ritkán és kis hatékonysággal jelennek meg a gazdaság eredményeiben.

A WordSkills helyszíni bejárást követően Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar kormány a világban látható trendet követve alakította át az ország szakképzési rendszerét, amelynek a gazdaságot kell szolgálnia.

Tállai András rámutatott, a fejlődés egyik gátja, hogy egyes területen nincs megfelelő szakképzett magyar munkaerő, és kiemelte, hogy a kormány elkötelezett a szakképzés mellett. Ennek egyik jele, hogy Budapesten rendezik meg 2018-ban a fiatal szakmunkások európai bajnokságát, a EuroSkills versenyt.

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy egyre több magyar fiatal szakmunkás tud versenyezni a világ élvonalát felvonultató szakmai világversenyeken.

Címlapról ajánljuk
Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke az InfoRádióban arról beszélt, hogy sokat javult a helyzet az adventi időszakban az elmúlt két évtizedben, de még mindig tíz-tizenöt százalékkal megnő év végén azok száma, akik szorongásukkal, fájdalmukkal, vagy éppen a magány miatt megkeresik valamelyik tagszolgálatot.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×