A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezni fogja, hogy fizessen kártalanítást a Befektetési Védelmi Alap a fiktív kötvények után, mivel álláspontjuk szerint a fiktív kötvényt vásárlók egy befektetési szolgáltatónak adták a pénzüket, ezért vonatkozik rájuk a BEVA kártalanítás - mondta a jegybank alelnök.
Windisch László emlékeztetett: a Quaestor az engedélyezett 60 milliárd forint kötvény helyett 210 milliárdot bocsátott ki, így a két szám közötti különbség jelenti a fiktív állományt, és ennek arányában kártalaníthatóak a kötvényesek.
"Meg kell nézni kötvénysorozatonként, hogy mennyi azokból a tényleges és mennyi a nyilvántartásban szereplő állomány. Ennek az arányszámnak a segítségével lehet azt meghatározni, hogy kinek milyen arányban tekinthető fiktívnek az értékszámláján nyilvántartott kötvény és mennyiben minősül valódi kötvénynek" - magyarázta az alelnök.
Windisch László az InfoRádió kérdésére válaszolva elmondta: az érintett mintegy 30 ezer kisbefektetővel a felügyeleti biztos egyezteti az egyenlegeket, majd a Befektetés Védelmi Alapnak kell részletes tájékoztatót nyújtani a következő lépésekről.
Kérdésre válaszolva megjegyezte: ha a BEVA pénze nem elegendő a kártalanításra, akkor jogszabály adta lehetősége a forrásszerzés, és tagjaitól pótbefizetést kérhet.
Windisch László arra a kérdésre, hogy miért hagyják a vagyonmentést a Quaestornál azt mondta: a vállalatcsoportban egyetlen pénzügyi befektető cég van, ennél van csak felügyeleti jogköre a jegybanknak. Szavai szerint, "a magyar jogrendben az erre vonatkozó eszközrendszer a büntetőjogban található, ez a zár alá vétel. Ennek módosítását már benyújtották a Parlamentnek és vélhetően ez erős é kellő eszközt ad arra, hogy bármiféle vagyonkimentést meg lehessen akadályozni."
Az alelnök megerősítette azt is, hogy az összes befektetési szolgáltatónál ellenőriznek, és haladéktalanul tájékoztatják a közvéleményt, ha problémát észlelnek, eddig ilyen nem történt.
Hanganyag: Panulin Ildikó






