eur:
389.36
usd:
361.33
bux:
68458.13
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Kovács Árpád: jövőre 2,5 százalék felett lehet a növekedés Magyarországon

Bár sok a bizonytalan tényező, de jövőre 2,5 százalék felett lehet a gazdasági növekedés üteme Magyarországon - mondta Kovács Árpád egyetemi tanár, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) és a Költségvetési Tanács elnöke kedden Budapesten, a Magyar Közgazdasági Társaság rendezvényén.

Az eseményen egyúttal bemutatták Kovács Árpád "Vázlatos betekintés a közpénzügyi döntéshozatal alapjaiba" címmel megjelent könyvét, melyet az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet gondozásában adtak ki.

Kovács Árpád a rendezvényen tartott előadásában elmondta: a tavalyi jó teljesítményt követően idén vegyes a kép Kelet-Közép-Európa országait tekintve, a közép-kelet-európai országok felében várhatóan erősödik, a másik felében lassul a GDP növekedése.

A növekedést esetleg hátráltató tényezők közé sorolta Kovács Árpád a Görögország helyzetével kapcsolatos bizonytalanságokat, az orosz-ukrán konfliktus alakulását, kimenetelét.

Rámutatott: óvatosságra ad okot az is, hogy az eurózóna és benne Németország gazdasági fejlődését nézve az elmúlt hónapokban egyre alacsonyabb GDP-növekedést várnak az elemzők.

Kovács Árpád elmondta: a GDP-növekedéshez eltérő mértékben, de minden közép-kelet-európai országban hozzájárulnak a beáramló uniós támogatások, Magyarország az elmúlt években élenjáró állam lett az uniós források felhasználásában.

Kiemelte: örvendetes az is, hogy Magyarországon a beruházási ráta az elmúlt negyedévekben emelkedett, bár ebben szerepet játszott az is, hogy egyre bővült az állam beruházási aktivitása. Elmondta: mivel a költségvetési szigor nem folytatódott, a fogyasztás 2 százalékkal nőtt, és a dinamika kevéssel e szint felett stabilizálódhat.

Kovács Árpád rámutatott: tartósan számolhatunk az alacsony olajárral, és azzal, hogy emiatt az idei magyarországi infláció kisebb lesz a kormány által prognosztizált, éves szinten 1,8 százalékos ütemnél. Az olajár csökkenése miatt az infláció továbbra is alacsony marad a közép-kelet-európai országokban is - mutatott rá az MKT elnöke.

Kiemelte: az államháztartási hiány, Horvátországot kivéve, várhatóan minden közép-kelet-európai országban a 3 százalékos maastrichti "plafonérték" alatt marad, és az államadósság az Európai Bizottság értékelése szerint, Magyarországot kivéve, várhatóan minden közép-kelet-európai országban emelkedni fog 2015-ben.

Kovács Árpádnak a rendezvényen bemutatott könyve kitér a pénzügypolitika szerepére, a költségvetési politika céljára, annak klasszikus eszközeire, miközben áttekintést ad a pénzügyi kultúrával kapcsolatos általános kérdésekről is.

Címlapról ajánljuk
Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×