Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Jön a "bumm" a munkáltatói lakástámogatásban

150 szerződés megkötése van folyamatban az OTP-nél, ahol a munkáltatók vissza nem térítendő lakáscélú támogatást adnának dolgozóiknak - mondta az OTP Lakáshitel Főosztály igazgatója. Kormos Zoltán szerint a "bumm" most jön, hiszen ez a lehetőség nyár óta adott.

Egyre több cég érdeklődik, azt látjuk, hogy a legtöbb pénzügyi vezető, HR-vezető tisztában van ezzel az új lehetőséggel - mondta az InfoRádiónak Kormos Zoltán, az OTP Lakáshitelek Főosztály igazgatója.

"Azt látjuk, hogy a dolgozók korántsem annyira agilisek a munkáltatóik irányába ennek a támogatásnak az igénylésével kapcsolatban, mint amekkora előnyt az adómentesség jelent" - fogalmazott.

Kormos Zoltán kiemelte: tapasztalataik szerint a legtöbb társaság az év végén, vagy az év elején dönt arról, hogy a következő év során milyen cafetéria elemeket nyújt, tehát hogy ha valaki 2015-ben ezt szeretné a dolgozói számára nyújtani, akkor már az idei évben célszerű elkezdeni az előkészületeket.

"Jellemzően nagyvállalatokra pozicionáltuk először ezt a szolgáltatást, és azt gondoltuk, hogy ott lesz igazán nagy hozzáadott értéke, ahol jelentős számú munkavállaló kiszolgálását tudjuk segíteni, de ahogy érkeznek a visszajelzések hozzánk, azt látjuk, hogy már akár egy 5-8 fős cég is úgy van vele, hogy szívesen kiszervezi a támogatás-nyújtással kapcsolatos adminisztrációs feladatokat" - ismertette.

Ha színtisztán, szakmailag nézzük, akkor ez nem egy cafetéria elem, de a legtöbb cég mégis a cafetéria büdzséjéből nyújtja ezt a dolgozóinak, és azért lényegesen hasznosabb elem ez a korábbiaknál, mert adómentes - fejtette ki az igazgató. 
"Tehát ha nagyon leegyszerűsítem, ha valakinek van egy 300 ezer forintos cafetéria kerete, akkor bruttó szemléletben ez azt jelenti, hogy 200 ezer forintért tud nyaralni, színházba menni, sportolni, étkezni. Míg ha erre a törlesztési támogatásra fordítják, akkor a teljes 300 ezer forint tudja a család költségvetését segíteni" - jelezte.

Kormos Zoltán arról is beszélt, hogy jövőre nagyságrendekkel nagyobb érdeklődés lesz, mint az idén, illetve akár 2016-ra is elhúzódhat még a meglévő lakáshitelesek esetén az a folyamat, "amíg leesik a tantusz, hogy itt egy nagyon értékes támogatás vehető igénybe".

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×