Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A Volkswageneké lesz a Hungroring hétvégén

Volkswagen-márkatalálkozót tartanak szombaton a mogyoródi Hungaroringen, ahol várhatóan 2000-nél is több autót - oldtimereket, tuning autókat, egyedi építésű Volkswageneket - állítanak ki.

A harmadik alkalommal megrendezett találkozón szinte a teljes Volkswagen-paletta felsorakozik, noha a kiállítók közé korábban csak a Golf-tulajdonosokat várták. A rendezvényen ugyanakkor nem szorul háttérbe az autógyártás egészére hatást gyakorló, immáron 40 éves modell: az egyik központi helyszín a Paddock lesz, ahová a szakmai zsűri által kiválasztott Golfokat sorakoztatják fel.

A korábbi évekhez hasonlóan Magyarországon először itt lehet majd megtekinteni több új Volkswagen-modellt, így a Golf Sportsvan, a Golf GTE és az e-Golf egy-egy darabját. Különlegességek is érkeznek, például az 503 lóerős GTI Vision Roadster és az 1957-től 2013-ig, Brazíliában gyártott Volkswagen T2 sorozat utolsó, 1200 példányos "Last Edition" kiadásának 1200. darabja.

A program keretében ki lehet majd próbálni egyebek mellett a vezetéstechnikai pályát, az Off-road Centrumban pedig az Amarok, a T3 Syncro és a Tiguan volánja mögött a hegyi vezetéssel lehet ismerkedni.

A szervezők Giunness-rekordot is terveznek: a találkozón szeretnék felülmúlni az egy helyről feladott legtöbb képeslap eddigi világrekordját. Az aktuális csúcs 2013. július 18-án Salt Lake Cityben, az amerikai Utah államban született, akkor 2984 üdvözlőlapot regisztráltak a bírák.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×