Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

2018-ban kezdődhet az új paksi blokkok építése

Legalább negyven százalékban magyarországi beszállítók építik majd a tervek szerint a Paksi Atomerőmű tervezett két új blokkját, az orosz Roszatommal kötött megállapodás értelmében - hangzott el a projektről tartott szerdai háttérbeszélgetésen. Az engedélyeztetés 2017-ben zárulhat le, és 2025-ben állhatnak üzembe az új blokkok.

Az uniós szankciók nem vonatkoznak erre a projektre, az orosz partnerrel pontosan ugyanúgy zajlottak a tárgyalások az elmúlt hetekben, mint azt megelőzően - mondta az InfoRádiónak a paksi bővítés kormánybiztosa.

Aszódi Attila kifejtette: most a megvalósítási megállapodásokról tárgyalnak, arról, hogy pontosan hogyan fogják magát az erőművet megépíteni, milyen paraméterekkel, és hogyan fogják ezt működtetni. "Ezeket egyeztetjük jelenleg" - mondta.

A kormánybiztos arról is beszélt, hogy az erőmű építésének engedélyeztetése gyakorlatilag már elindult, hiszen a telephely-vizsgálati programnak az engedélyezése már folyamatban van. Felhívta a figyelmet, hogy nagyon sok engedélyt kell beszerezni.

Tájékoztatása szerint az építés 2018 körül kezdődhet el, ez még az engedélyezési folyamattól és a tervezéstől is függ, "de nagyjából ez a céldátum". Az új blokkok pedig a tervek szerint 2025-2026 magasságában tudnak elindulni - fogalmazott.

Aszódi Attila kifejtette: számítások szerint a két új paksi blokkból származó villamos energia egységköltsége nagyjából 15 és 17 forint között lesz kilowattóránként, persze ez számos dologtól függ.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Az Európai Parlamentben még bizonytalan a huszonöt éve előkészített EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás sorsa, amelynek ratifikációját az agrárérdekek és a belpolitikai kockázatok miatt több tagállam és párt is nyíltan vagy burkoltan akadályozná. Miközben a dél-amerikai importtól tartó gazdák és kormányok a mezőgazdaság versenyhátrányától, az eltérő termelési szabályoktól és az árnyomástól félnek, a megállapodás elutasítása súlyos lehetőségektől fosztaná meg az európai – köztük a magyar – feldolgozóipart és szolgáltató szektort. A vita így valójában arról szól, hogy az EU rövid távú agrárfélelmeket vagy hosszabb távú ipari és kereskedelmi érdekeket tekint-e elsődlegesnek egy geopolitikailag is egyre bizonytalanabb világgazdasági környezetben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×