Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Glattfelder: keresik a lehetőséget a dohánytermesztés fenntartásához

A kormány keresi az európai uniós követelményeknek is megfelelő támogatási lehetőséget a dohánytermesztésben foglalkoztatott 20 ezer ember munkahelyének megőrzéséhez - ezt Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára mondta kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ófehértón, ahol termelői és feldolgozói megállapodást írtak alá az ágazat fenntartásának elősegítésére.

Bényei Illés, a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (MADOSZ) elnöke az aláírás előtt elmondta, hogy a jövő évtől az unió már nem biztosít 22,4 millió euró, mintegy 7 milliárd forint szerkezetátalakítási támogatást az ágazatnak, s ha ezt az összeget hazai forrásokból nem sikerül pótolni, a megszűnés fenyegetheti a dohánytermesztést Magyarországon.

A termelői és feldolgozói megállapodást, amelyben a cégek kifejezik szándékukat a megtermelt dohány hosszú távú felvásárlására, a MADOSZ elnöke mellett Bittner Imre, az ULT Magyarország Zrt. és Füzi Csaba, a Dofer Dohányfermentáló Zrt. vezérigazgatói írták alá.

A megállapodás aláírása alkalmából szervezett ófehértói nyílt dohánytermesztési napon Bényei Illés hangsúlyozta, hogy a dohánytermesztés további megőrzése különösen a halmozottan hátrányos helyzetű kelet-magyarországi térség foglalkoztatási szempontjából fontos.
A jelenleg 4711 hektáros dohányültetvény 80 százaléka Szabolcsban található, ahol az egyik legsúlyosabb gond most is a munkanélküliség, amely jóval meghaladja az országos átlagot. Emellett jelentős a dohányterület a szintén sok álláskeresőt nyilvántartó Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében is, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyét is érinti a dohánytermesztés megszűnésének veszélye.

A MADOSZ elnöke kiemelte azt is, hogy az ágazatban foglalkoztatottak 90 százaléka szakképzettség nélküli, 70 százaléka nő, valamint 50 százaléka a romák közé tartozik, akiknek a termesztés megszűnése után szinte lehetetlen lenne az elhelyezkedésük.

Bényei Illés hozzáfűzte, hogy a termelői szövetség tárgyal az illetékesekkel a termelők további támogatásának megoldásáról, a munkahelyek megőrzéséről, s remélik sikerül megtalálni a lehetőséget a hazai dohánytermesztés fenntartásához.

Simon József, Ófehértó polgármestere a tanácskozáson kijelentette: a közel 2600 lakosú településen "foglalkoztatási katasztrófát" okozna, ha megszűnne a dohánytermesztés támogatása, hiszen a községben 380 hektáros az ültetvényterület. S a lakosság 20 százalékát kitevő roma kisebbség munkaképes tagjait a dohánytermelők foglalkoztatják a mezőgazdasági idényben, s ők "szívesebben dolgoznak a nagyobb jövedelmet biztosító földeken, mint a közfoglalkoztatási programokban". Hozzátette: ennek ellenére Ófehértónak 685 állandó segélyezettje van, az önkormányzat 804 milliós költségvetéséből évente 96 millió forintot költ az érintettek megsegítésére.

A szerkezetátalakítási támogatást az Európai Uniótól a foglalkoztatási szint megtartásához kapják az idei év végéig a termelők. Azok jogosultak rá, akik Burley és Virginia dohányfajtát termesztenek, 0,3 hektáron felüli területen. Az összeg kiutalásának további feltétele, hogy hektáronként 1000 órás élőmunkát kellett igazolniuk a kérelmezőknek. A támogatást a dohányzás elleni intézkedések következtében szünteti meg 2015-től Brüsszel.

Magyarországon az idén a 4711 hektár ültetvény közül 1500 hektáron terem Burley, 3211 hektáron pedig Virginia dohányfajta. A terméskilátások jók, a hektáronkénti átlagtermés várhatóan meghaladja majd a tavalyi 1,7 tonnát. A Burley dohányfajta kétharmadán a termelők már végeztek is a betakarítással.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

A jövő héten kezdődő antalyai ENSZ-klímacsúcs ismét egy katasztrófát fog felhasználni arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Az idei csúcstalálkozó a nepáli tragédiára fog kiemelten rávilágítani, ahol augusztus végén jég- és sziklaomlás söpört végig Nepál északi részén. A katasztrófában több mint 1400 ember halt meg, ötezren pedig eltűntek. A helyreállítási költségek közel 5 milliárd dollárt tesznek ki, ami az ország gazdaságának körülbelül egynyolcadának felel meg. És igen, a világ számára is van ebből tanulság – csak éppen nem az, amit a klímaaktivisták sulykolnak, hogy egyre több forrást kell fordítani klímavédelemre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×