Infostart.hu
eur:
386.15
usd:
331.59
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Orgoványi takarék: indul a felszámolás és a betétkifizetés

Elrendelték az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet felszámolását, így húsz munkanapon belül megtörténik a betétesek kártalanítása - közölte a Magyar Nemzeti Bank pénteken a honlapján.

A takarékszövetkezethez kirendelt felügyeleti biztosok megállapították, hogy az intézmény vagyona nem fedezi kötelezettségeit, ezért a jegybank kezdeményezése alapján a Fővárosi Törvényszék elrendelte az intézmény felszámolását.

Az ezt elrendelő bírósági végzés pénteken megjelent a Cégközlönyben, így az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a jogszabály által előírt 20 munkanapon belül 100 ezer eurós összeghatárig - jelenlegi árfolyamon több mint 30 millió forintig - kártalanítja a betéteseket.

A betéteseknek egyelőre semmit sem kell tenniük, a Takarékbank Zrt. és az OBA részletes tájékoztatást fog adni az ügyfeleknek.

A takarékszövetkezetnél meglévő likvid eszközöket a Takarékbank Zrt. vette át, és azok mértékéig arányosan fizeti ki a betéteseket (a biztosított és a nem biztosított betéteket egyaránt) a szövetkezeti integrációs törvény alapján.

A takarékszövetkezet felszámolását a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nkft. (www.psfn.hu) felszámoló biztosa végzi majd el. A hitelezői és egyéb igényeket a felszámolás megindulása után a felszámoló biztosnál lehet majd bejelenteni.

Az MNB július 4-én visszavonta az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet engedélyét, miután a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) kizárta az integrációs rendszerből a takarékszövetkezetet. A jegybank egyúttal felügyeleti biztosokat rendelt ki a takarékszövetkezethez, továbbá betét- és forráskifizetési tilalmat rendelt el.

Az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet mintegy 28 ezer betétessel rendelkezett, betétállománya ez év június 30-án 62 milliárd forint volt, működési területe Bács-Kiskun megye egy régióját ölelte fel. A takarékszövetkezet mérlegfőösszeg szerinti piaci részesedése ugyanakkor május 31-én a hitelintézeti szektorban nem érte el a 3 ezreléket sem.

A takarékszövetkezetnél hűtlen kezelés gyanújával nyomozást folytat a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) ismeretlen tettes ellen.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×