Magyarországon is várhatóan hosszabb ideig zéró közelében marad az infláció, deflációs kockázat azonban nem fenyegeti a gazdaságot, a félelmeket a 2,5 százalékos éves szintű maginfláció, a belföldi kereslet élénkülése és a háztartások bővülő fogyasztása egyértelműen eloszlatja.

A gazdaságban a defláció az a jelenség, amikor az árak csökkennek, mindenekelőtt a statisztikai hivatalok által számított fogyasztói kosárban lévő áruk ára esik az átlag szintjén valamilyen viszonyítási ponthoz képest. A gazdaság hibás állapotát jelzi a defláció akkor, ha az egy évvel korábbi szinthez képest alacsonyabbak a fogyasztói árak, mégpedig tartósan, hónapokon vagy éveken át.

A közgazdasági elméletek nagyjából megegyeznek abban, hogy a defláció - csakúgy, mint az általános drágulás, az infláció - kereslet és kínálat kérdése.

Ha az áruk és szolgáltatások kereslete nő, csak valamivel lassabban, mint a kínálat, akkor ez ebből származó esetleges defláció nem okoz bajt. Ez volt a helyzet az Egyesült Államokban az 1870-es évektől körülbelül 1900-ig, amikor a műszaki fejlődés és a szállítási költségek csökkenése lenyomta az árakat, annak ellenére, hogy a kereslet nőtt. Ez a kombináció azonban nagyon ritka.

A Japánban 1990-től majdnem húsz évig tartó deflációt, az euróövezetben jelenleg deflációval fenyegető inflációlassulást más okozta és okozza: a kereslettel van a baj, a kereslet hiányzik.

Már a 2008-ban kitört gazdasági világválság előtt látszott, hogy a tőke, a versenyképesség jelszavával, igyekszik korlátozni a béreket, fizetéseket. Az exportérdekű versenyképességi verseny bajnokánál, Németországban már 2000 és 2008 között a legtöbb évben csökkent az alkalmazottak reálkeresete, azaz nominális keresete inflációval kiigazítva. A válságot követő kisebb infláció egy darabig ellensúlyozta a reálbércsökkenést, de tavaly ismét csökkentek a bérek-fizetések Németországban reálértéken.

Fejlett országokban, így az euróövezetben is, a hazai össztermék (GDP) mintegy 70 százalékát adja a lakossági fogyasztás keresleti oldalon, ez tehát a sorsdöntő. Ha a lakossági kereslet stagnál vagy csökken, akkor az árak szükségképp szintén csökkennek, és beindulhat a deflációs spirál. Ez azt jelenti, hogy a fogyasztók, akár mert eleve nincs pénzük, akár mert reménykednek a további áresésben, elhalasztják vásárlásaikat, amitől még inkább csökkenhetnek az árak.

Ez látszatra remek - ki ne örülne állandóan csökkenő áraknak -, de a valóság más. A defláció látszólag növeli ugyan a forgalomban lévő pénz értékét, mégis nagy bajt okoz: a termelők, szolgáltatók profitja csökken vagy veszteségbe fordul, a beruházások, fejlesztések megfizethetetlenné, a hitel kitermelhetetlenné válik, és közben az államadósság értéke is nő, a törlesztés nehezebbé válik.

A központi bankok a kamat csökkentésével, sőt, bankóprés beindításával próbálják ellensúlyozni a deflációt. A siker eleve kétes, mert ha defláció van, akkor még nulla nominális kamat mellett is lehetséges magas reálkamat, másfelől ez csak tüneti kezelés, hiszen nem orvosolja az alapvető okot: a fogyasztók szűkös jövedelemalakulását és az ebből következő alacsony vagy épp csökkenő áru- és szolgáltatáskeresletet.