Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hét százalékkal nőtt az utasforgalom a budapesti repülőtéren

Mintegy hét százalékkal több utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az év első hét hetében az előző év hasonló időszakához képest, a járatok töltöttségi mutatója pedig 2,4 százalékkal emelkedett - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport csütörtökön az MTI-vel.

A ferihegyi repülőtér összesen 850.450 utast kezelt ebben az időszakban, mind a hagyományos, mind a diszkont légitársaságok hozzájárultak az erős évkezdethez - írta a Budapest Airport hozzátéve: a január és a február hagyományosan a leggyengébb forgalmú hónap.

A mostani, 7,1 százalékos növekedés több mint a kétszerese annak a 3,2 százaléknak, amelyet a Repülőterek Nemzetközi Szövetsége (ACI) erre az évre prognosztizál Európára. A növekedés motorja a Budapest Airport szerint a keleti piacok, különösen Oroszország és Törökország.

A közlemény idézi Jost Lammerst, a Budapest Airport vezérigazgatóját, aki azt mondta, szorosan együtt dolgoznak a légitársaságokkal a további fejlődésért. Az igény bővülését segíti az is, hogy a magyar gazdaság az európai átlagot meghaladó mértékben fejlődik, növekednek a beruházások, élénkül az üzleti élet és egyre bővül a turizmus is.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×