Infostart.hu
eur:
363.67
usd:
326.68
bux:
143193.86
2026. november 6. péntek Lénárd

KT: zárószavazásra bocsátható az idei költségvetés módosítása

Megadta előzetes hozzájárulását az idei központi költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazásra bocsátásához a Költségvetési Tanács (KT), ugyanakkor a hiánycél teljesíthetősége szempontjából bizonytalanságra is felhívta a figyelmet. A testület keddi döntéséről szóló határozat az Országgyűlés honlapján jelent meg.

Az idei központi költségvetésről szóló törvény módosítását tartalmazó számú eredeti törvényjavaslat a pénzforgalmi hiány és az államadósság növekedését eredményező, 39 milliárd forint értékű többletkiadást indítványoz. Erre nagyobbrészt az Országgyűlésnek a szövetkezeti hitelintézeti integráció kereteit megteremtő döntései végrehajtásához, valamint az állami vagyon bővítésére irányuló kormányzati elképzelések megvalósításához szükséges költségvetési fedezet megteremtése érdekében van szükség - áll az indoklásban.

A KT törvényjavaslat-tervezettel kapcsolatos véleménye rögzítette, hogy a tanács hatáskörében elvégzett számítások alapján a törvényjavaslat elfogadása esetén az alaptörvény szerinti államadósság-szabály teljesül.

Ugyanakkor a törvényjavaslathoz elfogadott módosító javaslatokból kettő eljárási szabályokat érint, míg egy a kiadási főösszeget, egyidejűleg a pénzforgalmi hiányt és az államadósságot növeli. Az utóbbi szerint az Európai Unió Törvényszékének ítélete értelmében a Mol számára vissza kell fizetni a korábban jogellenesen befizettetett 35,3 milliárd forintot. A GDP arányában számított államadósság az év végére várhatóan így is csökken, vagyis az államadósság-szabály teljesülése nem kerül veszélybe - szögezi le az indoklás.

A Nemzetgazdasági Minisztérium a költségvetési törvény módosításához kapcsolódóan részletes számításokat, dokumentumokat bocsátott a KT rendelkezésére. A tanács álláspontja kialakítása során figyelembe vette a makrogazdaság, az államháztartás legutóbbi folyamatait, a rendelkezésére álló prognózisokat. Ezek alapján adja meg hozzájárulását a törvényjavaslat zárószavazásra bocsátásához - közölték.

A KT jelzi azt is: a központi költségvetés kiadási főösszegét és egyenlegét érintő módosítások mintegy 75 milliárd forinttal emelik a 2013. évi központi költségvetés pénzforgalmi hiányát. A tanács előzetes hozzájárulása megadásakor a szövetkezeti hitelintézeti integráció végrehajtását segítő költségvetési kiadás (135 milliárd forint) ESA módszertan szerinti elszámolására irányadó hivatalos álláspont még nem ismert.

Ez bizonytalanságot jelent a 2013. évi hiánycél teljesíthetősége szempontjából, az évközi törvényhozói és kormányzati intézkedések ellenére. Ezért a kormánynak az év hátralévő időszakában intézkedéseinél erre tekintettel kell lennie, különösen a központi tartalékok felhasználását illetően - emelte ki a KT.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×