Infostart.hu
eur:
386.16
usd:
331.76
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Nem változtatott éves előrejelzésén a Richter

Nem változtatott a korábban közölt éves árbevétel-előrejelzésén a Richter, összességében 3 százalékos, euróban számolt növekedéssel számol.

Bogsch Erik, a gyógyszergyár vezérigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján az első negyedév eredményeit ismertetve jónak értékelte, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére forintban és euróban számolva egyaránt árbevétel-növekedést értek el. A cég üzleti eredménye kissé mérséklődött az előző évihez képest, az adózott eredmény növekedéséhez pedig elsősorban a pénzügyi eredmény járult hozzá - fejtette ki.

Kiemelte a kínai forgalom növekedését, amely a teljes forgalom 3 százalékát érte el az első negyedévben. A vezérigazgató további bővülést vár ezen a piacon, az éves forgalom 30-35 millió eurót érhet el az első negyedévi 9,6 millió euró után. Hozzátette, hogy Kína a világ harmadik legnagyobb gyógyszerpiaca az Egyesült Államok és Japán után, de várható, hogy az utóbbit hamarosan megelőzi.

A vezérigazgató az exportpiacok közül kiemelte még Ukrajnát, ahol az első negyedévben 20 százalékkal nőtt a forgalom euróban, éves szinten pedig dollárban számítva 10 százalékos emelkedést prognosztizált, ami nem jelent változást a februárban közölt előrejelzéshez képest. Oroszországban kissé csökkentette, rubelben 5-10 százalékról 5 százalékra mérsékelte növekedési várakozását a cég. Az egyéb FÁK-országokban továbbra is 5-10 százalékos bővülés a cél.

Az Európai Unióhoz később csatlakozott, térségbeli országokban változatlan forgalommal számol az idén a Richter a korábbi 5 százalékos bővüléssel szemben, míg a régi tagországokban továbbra is 10 százalékos bevétel növekedést vár. Az Egyesült Államokban az idén 20-25 százalékos visszaesést prognosztizál a cég.

A hazai piac első negyedéves növekedéséről szólva Bogsch Erik elmondta, hogy megfordult a negatív trend, és a Richter piaci részesedése is kissé nőtt, amit a sikeres termékbevezetésekkel magyarázott. Éves szinten azonban továbbra is 0-5 százalék közötti forgalomcsökkenéssel számol a vállalat.

Az üzletieredmény-hányad - amely az első negyedévben 17,7 százalék volt - éves szinten 14 százalék lehet idén. Bogsch Erik erről kifejtette, hogy az előrejelzésnél nem számoltak az cariprazine amerikai bevezetéséhez kapcsolódó újabb mérföldkő bevétellel, amelyhez a törzskönyvezési kérelmet tavaly, év végén adta be a Richter amerikai partnere. A bejegyzés hosszú folyamat, és egyelőre nem lehet tudni, hogy az idén megkapja-e a forgalombahozatali engedélyt a készítmény - mondta.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×