Infostart.hu
eur:
386.39
usd:
331.89
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Ekkora kárt okozott az áprilisi földrengés

Több mint négy és félezer kárbejelentés és 600 millió forint kárösszeg - ez az áprilisi földrengés mérlege biztosítói szemszögből a Mabisz összesítése szerint. A szervezet szóvivője azt mondta: jellemzően falrepedések, valamint tetőkárok keletkeztek, ezeket már szemlézték a biztosítók, a kifizetések pedig folyamatban vannak.

Az április 23-i földrengés következtében több mint 4500 kárbejelentés érkezett a biztosítótársaságokhoz, a károk becsült összege eléri a 600 millió forintot - mondta az InfoRádiónak Gilyén Ágnes.

A Mabisz szóvivője hozzátette: a leggyakoribb károk falrepedésekkel, vakolathullásokkal kapcsolatosak, de történtek nagyobb események is: tetők sérültek meg, kémény dőlt le, cserepek csúsztak össze. Volt olyan eset, ahol több százezer forintot is elérte a kár.

Az átlagos kárfizetés meghaladja a 130 ezer forintot - fűzte hozzá.

Gilyén Ágnes hangsúlyozta: a lakásbiztosítások tartalmazzák a földrengéskockázatot, de akadhat egy-kétezer olyan szerződés, amelyeknek ez nem része.

Magyarországon nagyon ritka az erősebb földrengés. Évente 100-120 kisebb történik, ezeket azonban csak a műszerek érzékelik. Évente négy-öt olyan van, amelyet már a lakosság is érzékel, de károk nem keletkeznek. Komolyabb, károkat is okozó földmozgás szerencsére csak többévente fordul elő.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

2 milliárd eurót már elvesztett Magyarország, 17 milliárd euró sorsa még kétséges. A Euronews értesülései szerint az Európai Bizottság befagyasztja a Magyarország elleni vizsgálatokat a választásig, mert a testület nem akarja úgy feltüntetni magát, hogy beavatkozik a magyar választási kampányba. Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint már eddig is volt arra példa, hogy a Bizottság késleltetett eljárásokat hasonló helyzetben.

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×