eur:
395.25
usd:
365.65
bux:
65394.23
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

FHB lakásárindex: A fiatalok lehetőségei javultak

Enyhén tovább csökkentek a lakásárak - áll az FHB lakásárindex legfrissebb elemzésében, ugyanakkor pozitív elmozdulást várnak az állami ösztönzők megjelenésétől 2013-ban.

Az FHB Lakásárindex legújabb feldolgozott adatai szerint 2012 harmadik negyedévében csökkentek a lakásárak Magyarországon mind az előző negyedévhez, mind 2011 hasonló időszakához képest. Míg 2012 második negyedévében alacsony forgalom mellett némi árnövekedés látszott, 2012 harmadik negyedévére ismét a lassuló lejtmenet látszik, nominálisan 1,5 százalékkal alacsonyabbak a lakásárak az előző negyedévhez képest, 2011 hasonló időszakához képest 1 százalékos a csökkenés.

Ugyanakkor kedvezőnek mondható, hogy a lakásárak csökkenésének üteme 2009-2011 között országos szinten lényegesen mérséklődött, de a nagyon alacsony forgalom nyomást gyakorol az árakra.

Az mindenesetre megállapítható, hogy még nem köszöntött be a fordulat a lakáspiacon, az elemzés szerint a lakásvásárlási hajlandóságot továbbra is a makrogazdasági környezet gyengesége határozta meg.

2012 nyár végén megjelent az állami kamattámogatású forinthitel, amely az FHB szerint idén érdemben növelheti a keresletet, hiszen csökkent a hozzáférhető hitelek ára. A lakáspiac élénkítésének állami hitelkínálati (szocpol és kamattámogatás) pillére már működik, ráadásul 2013 januárjától a lakástámogatások több eleme előnyösen változott. Az Otthonteremtő lakáshitel kamattámogatása jelentősen növekedett, 5 éven keresztül állandóvá vált.

A támogatott hitelösszeg új lakás vásárlásakor 15 millió forintra, használt lakás vásárlása, korszerűsítése és bővítése esetén 10 millió forintra emelkedett. Tágabb a kamattámogatott hitelre megvásárolható ingatlanok köre: használt ingatlannál 20 millió Ft a maximális vételár, míg az új ingatlan legnagyobb értéke 30 millió forint (telekár és áfa nélkül).

Az FHB elemzése megállapítja: a lakáspiac élénkülésének a kulcsa, hogy a háztartások várakozásai és a reáljövedelmek pozitív irányba forduljanak.

Továbbra is nagyon alacsony a lakástranzakciók száma: a lakásállományhoz viszonyított, jelenleg hozzávetőlegesen 2 százalékos aránya mind nemzetközi összevetésben, mind historikusan nagyon sekély valós piacot mutat, amelynek megduplázódásakor sem beszélhetnénk túlfűtött állapotról. Ez azt jelzi, hogy a háztartásoknál igen nagy az elhalasztott lakáskeresleti döntés.

Az FHB a legjobban az első lakást vásárlókra számít 2013-ban. Az első lakásukat vásárló, jobbára 35 év alatti fiatalok lehetőségei fokozatosan javultak. A 2013 januárjától kedvezőbb kamatok és törlesztőrészletek reális alternatívát kínálnak az albérleti díj helyett.

Szerző: Panulin Ildikó

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×