eur:
393.63
usd:
364.56
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Csökkent a kormányzati szektor hiánya

A kormányzati szektor hiánya 2012 első három negyedévében 375 milliárd forint volt, a GDP 1,8 százaléka, amely - a magán-nyugdíjpénztári vagyon állam részére történt átadása nélkül számítva - 639 milliárd forinttal, GDP arányosan 3,1 százalékponttal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakának hiányánál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

A KSH tájékoztatása szerint a jóval kisebb hiány a bevételek dinamikus növekedésének és a kiadások csökkenésének volt köszönhető.

A nemzeti számlák rendszere (ESA95) módszertani előírásai alapján összeállított adatok szerint a kilenc havi bevételek 6,3 százalékkal emelkedtek, a kiadások 0,7 százalékkal csökkentek.

A 2012. harmadik negyedévében a hiány 17,3 milliárd forint, a GDP 0,2 százaléka volt, amely 345 milliárd forinttal, GDP arányosan 5 százalékponttal maradt el az előző év azonos időszakától. A negyedéves bevételek 3,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat, míg a kiadások 7,0 százalékkal csökkentek.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×