Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Három kockázati tényezőt lát Oszkó

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint tartható a jövő évi 3 százalék alatti államháztartási hiánycél.

2013-ban is recesszióban marad az ország, mivel azzal, hogy a kormány 3 százalék alatt tartja az államháztartási hiányt, rongálja a gazdaság növekedési képességét - fogalmazott Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány felügyelő bizottságának elnöke.

Most úgy látjuk a 2013-as költségvetés tervezetét, hogy ha minden a lehető legjobban alakul és semmilyen kockázat nem következik be, akkor tartható a 3 százalékos hiánycél, azonban bármiféle kockázatra már nincs fedezet a költségvetésben - fejtette ki.

Oszkó Péter közölte: alapvetően három fontos kockázati tényezőt azonosítottak be az általános gazdasági környezetből fakadó bizonytalanságok mellett. Ha ugyanis az Európai Bíróságon a Magyar Állam elveszti a telekomadó miatt indított eljárást, az többszáz milliárd forintos fizetési kötelezettséget jelent és Oszkó Péter szerint az e-útdíj várható bevételeit is túlbecsülte a kabinet.

Emellett meglehetősen húsba vágó tételnek nevezte, hogy az oktatás államosítási folyamatainak keretében a költségvetés azzal számol, 150 milliárdot fog az állam megtakarítani a pedagógus-bérekből és egyéb oktatási intézményekben dolgozók béréből. Oszkó Péter szerint kérdéses, hogy a kormány hogyan fogja ezt végrehajtani. Nem látni a végrehajtáshoz szükséges jogszabályokat, intézkedéseket, anélkül viszont nem lesz tartható a 3 százalékos hiánycél - tette hozzá.

Oszkó Péter úgy látta, hogy a kormány gazdaságpolitikájában kizárólag politikai logikát követ, ezért beavatkozásai hatványozott károkat okoznak. A volt pénzügyminiszter ugyan pozitív véleménnyel volt a munkahelyvédelmi akciótervről ám hozzátette, hogy a kabinet ezzel is csak a korábban kikényszerített béremelés miatti elbocsátások számát tudja csökkenteni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Az állatkísérletek után hamarosan embereken is elkezdik tesztelni japán kutatók azt az újfajta gyógyszert, ami segíthet a fogukat elvesztő betegeknek. Az eljárás először kisgyermekeknek jelenthet segítséget, de ha a gyógyszer engedélyeztetése sikerrel jár, akkor nem olyan sokára a felnőttek is igénybe vehetik.

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×