eur:
389.06
usd:
361.34
bux:
68690.62
2024. május 7. kedd Gizella

Ennyi pénzt költ autójára a magyar

Átlagosan havi 33 ezer forintba kerül ma Magyarországon egy személygépjármű fenntartása - derül ki a Generali-Providencia Biztosító Zrt. nemrég elkészült kutatásából.

A Generali ugyanakkor rámutat: komoly különbségek vannak a budapesti illetve a vidéki autósok kiadásai között. A kutatás során ötből négy autós mondta azt, hogy érte már sérülés a gépjárművét, ennek ellenére a megkérdezetteknek csak 26,4 százaléka rendelkezik casco biztosítással.

Az október végén elkészült 1200 fős reprezentatív felmérés szerint, átlagosan havi 32.921 forintba kerül egy gépjármű fenntartása. Minden felmerülő kiadás, a benzinköltségtől a biztosításokon át az esetleges javításokig szerepel ebben az összegben.

A felsőfokú végzettségűeknél, illetve a budapesti lakosoknál ugyanakkor már havi 40.000 forint feletti átlagos összegek szerepelnek. A megkérdezettek 13 százaléka mondta azt, hogy nem ő fedezi a gépjármű fenntartásának költségeit.

Arra a kérdésre, hogy rendelkezik-e az autós casco biztosítással, mindössze a megkérdezettek 26,4 százaléka válaszolt igennel. A budapestieknél, illetve a felsőfokú végzettségűeknél is csupán 35 százalék körüli volt ez az arány.

A kutatás során arra is keresték a választ, hogy milyen típusú sérülések érik a leggyakrabban a gépjárműveket. Minden második válaszadónak már megkarcolták az autóját, négyből egy autós már ütközött másik járművel. De 10 százalék felett volt azoknak az aránya is, akiknek már feltörték a gépkocsiját. A megkérdezettek 6,4 százaléka mondta azt, hogy okoztak már sérülést gépjárművében az extrém időjárási jelenségek is.

A budapesti adatok ezen a téren is kiugróak voltak, hiszen a fővárosi autósok 20 százalékának törték már fel az autóját és 10-ből 4-en már ütköztek másik járművel.

A kutatás egyik meglepő adatának nevezik, hogy országosan csupán a megkérdezettek 20 százaléka mondta azt, hogy soha semmilyen sérülés nem érte még a járművét, ez az adat pedig mindössze 10 százalék volt a budapesti autósok esetében - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

A Borussia Dortmund egygólos előnnyel kezdi a Bajnokok Ligája-elődöntő ma esti második mérkőzését a Paris Saint-Germain ellen. A sárga-feketék 2013 óta először juthatnak be a fináléba. A helyzet nem egyszerű: a francia bajnok ebben a sorozatban egyszer már legyőzte a Parc des Princes-ben a Dortmundot.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×