Infostart.hu
eur:
387.53
usd:
329.25
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Gazdaságélénkítő csomagot jelentett be a japán kormány

422,6 milliárd jenes gazdaságélénkítő csomagot hagyott jóvá a japán kormány pénteken, hogy megakadályozza az ország lassuló gazdaságának recesszióba süllyedését.

Az adókedvezményekből és állami támogatásokból összeállt, a költségvetési tartalékból finanszírozott csomag a kabinet várakozásai szerint több mint 0,1 százalékkal növelheti a szigetország bruttó hazai termékét. A központi kormányzati mellett a helyi önkormányzatok is hozzájárulnak az ösztönzéshez, így annak teljes értéke meghaladhatja a 750 milliárd jent.

Ugyanakkor elemzők szerint a csomag nem elég nagy ahhoz, hogy életet leheljen az utóbbi hónapokban drasztikusan lelassult japán gazdaságba.

Ezzel kapcsolatban Dzsodzsima Koriki pénzügyminiszter a csomag bejelentését követően közölte: november folyamán újabb, kiterjedtebb gazdaságélénkítő lépésekre készül a kabinet.

A csomag elsősorban a tavalyi földrengés és szökőár által lerombolt régiók újjáépítésének felgyorsításával kívánja felpörgetni a gazdaságot. A közmunkák mellett a kabinet a megújuló energiák felhasználását, valamint az egészségügyi és a mezőgazdasági szektort fogja támogatni a keretből.

A konkrét projektek között szerepel a zöldenergia lakossági felhasználásának serkentése, az őssejt-kutatás támogatása, a termőföldek öntözőrendszereinek fejlesztése, illetve a részmunkaidős foglalkoztatás növelése.

A csomag méretének szerénysége arra vezethető vissza, hogy a kormány továbbra sem tud államkötvényeket kibocsátani a költekezés fedezésére, mivel az erre felhatalmazó törvényt a parlament ellenzéki többségű felsőháza mindeddig nem hagyta jóvá. Kompromisszum hiányában november végére kiürülhet az államkassza, elemzők pedig arra figyelmeztetnek, hogy a politikai megosztottság és a választások közeledte a közeljövőben vélhetően továbbra is gátat fog szabni a hatékony gazdaságpolitikának.

A világ harmadik legnagyobb gazdaságának növekedése az újjáépítés ütemének lassulása, az európai kereslet csökkenése, valamint az ország Kínával való kereskedelmi kapcsolatainak a két fél szigetvitája miatti megromlása következtében az elmúlt hónapokban megtorpant. A jen tartósan erős árfolyama is visszafogta az exportorientált japán gazdaságot.

Várakozások szerint az idei év harmadik negyedévében csökkenést fog mutatni a szigetország GDP-je. A második negyedévben mindössze 0,2 százalékos növekedést produkált a szigetország az első negyedév 1,2 százalékos bővülése után.

Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője vázolta, milyen változtatásokra lenne itthon szükség.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×