A Figyelő 2011-es, TOP 200-as listáját 5.343 milliárd forintos nettó árbevétellel vezeti a magyar olajtársaság, míg a második helyezett Audi Hungaria Motor Kft. 1.736 milliárd forintos árbevételt könyvelhetett el. A harmadik helyre a 2010-ben még csak negyedik General Electric került, majd az E.On és a Samsung következik.
Az első tízbe bekerült a két éve még harmadik, tavaly azonban már csak a 6. Nokia, valamint a Philips Magyarország, az MVM, a Tesco és a Magyar Telekom is. A Figyelő közleménye szerint a kétszáz legnagyobb magyarországi cég árbevétele tíz százalékkal, mintegy 3.000 milliárd forinttal volt több, mint 2010-ben.
Frontálisan ütközött a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója





