Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 26. péntek István

MGE: Évente 5-10 százalékkal nőhet a járműpiac

A következő két évben a járműpiac nagyon lassú fejlődését várja a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), amely azzal számol, hogy évente 5-10 százalékkal nő a piac.

Erdélyi Péter, az egyesület ügyvezető elnöke a kormány hivatalba lépésének közelgő kétéves évfordulója kapcsán adott nyilatkozatában kijelentette: "a kétéves távlaton túl úgy gondolom, hogy legalább további 3-4 év kell ahhoz, hogy a magyar piacon a reális felvevőképességnek megfelelő mennyiségű (100-120 ezer) új gépjármű kerüljön forgalomba". Nagy jelentősége van annak, hogy a gépjárműpark jelentősen eltolódjon a kevésbé környezet szennyező irányba, illetve közlekedés biztonsági szempontból is korszerűbb legyen - tette hozzá.

Az ügyvezető elnök szerint az ágazat mély válságot él át, amely most már nemcsak az új gépjárművek értékesítése, hanem a szolgáltatói szektor visszaesését is jelenti. Így a hazai reálisnak gondolt vásárlóerő felének megfelelő új gépjárművet értékesítenek.

Az ügyvezető elnök szerint ennek okai a külső válság mellett abban keresendők, hogy a magánvásárlók gyakorlatilag eltűntek a piacról, elsősorban gazdasági helyzetük bizonytalansága és a vevőfinanszírozás jelentős szigorítása miatt.

Örömmel vennék, ha 2013 végére az új személygépjárművek értékesítése meghaladná a 60 ezer darabot, a kis haszonjárműveké a 15 ezer darabot, a motorkerékpároké a 3 ezret, a nagy haszonjárműveké pedig a 4 ezret - tette hozzá.

Erdélyi Péter szerint az egyre kevesebb garanciaidő alatt futó gépjárműveket egyre inkább a feketegazdaságban javíttatják, ami a legális javítókat szinte megoldhatatlan versenyhelyzetbe hozza, miközben az állam jelentős adó- és járulékbevételtől esik el.

Az MGE számára legfontosabb a feketeimport és a feketejavítók megfékezése, ennek megfelelően szeretnék elérni, hogy minden Magyarországra importált használt és új gépjármű után valamennyi törvényes közteher legyen megfizettetve.

Hozzátette: a számlát nem adó, környezet-, és munkavédelmi szabályokat figyelmen kívül hagyó szervizeket be kellene zárni, ami egyfelől a legális szakma versenyképességét állítaná helyre és megszüntetné a motivációt a feketegazdaság felé való kényszerű elmozdulásban, másfelől jogbiztonságot és biztonságosabb közlekedést garantálna a gépjármű tulajdonosoknak, vezetőknek és a többi érintett közlekedőnek. "Nem beszélve persze arról, hogy, a feketegazdaság elleni harc morális oldala mellett, a magyar állam adóbevételei is növekedhetnének ez által" - fogalmazott az ügyvezető elnök.

További fontos területként említette az egységes járműtörténeti adatbázis megteremtését és működtetését, amelynek segítségével piaci oldalról gátolható a feketejavítók működése.

"Gyengének érzem, annak ellenére, hogy a jó szándékot látom, a jogalkotó eltökéltségét és gyorsaságát a feketegazdaság elleni hatékony fellépésben, ami pedig morális és anyagi, adóbevételi szempontból is hatalmas jelentőséggel bír" - fogalmazott Erdélyi Péter.

Emellett fontos lépésnek nevezte a regisztrációs adó csökkentését, a cégautó adó környezettudatos irányú átstrukturálását és a nyílt végű finanszírozások díjából az áfa részbeni visszaigényelhetőségét.

"Úgy gondolom, hogy a helyes irányba megyünk, de sajnos elég lassan. Remélem, hogy a 2012. évben e területen sikerül áttörést elérni. A szándék erre minden félben megvan" - tette hozzá az ügyvezető elnök.

A piac élénkítése szempontjából a legfontosabb ösztönzőnek a magyar gazdaság stabilizálását, a fejlődés beindítását, ezzel az emberek számára a valós és érzett létbiztonság növelését nevezte Erdélyi Péter. Kiemelte a gazdasági szereplők oldaláról a környező és más EU-tagokkal való versenyképesség helyreállítását, vagy megteremtését, valamint a feketegazdaság lehető legnagyobb mértékű felszámolását, ez által a legális gazdaság elszürkülésének megakadályozását, a folyamat visszafordítását.

Erdélyi Péter szerint szükséges a túlzottan megszigorított finanszírozási környezet újra gondolása is, mivel nehezen képzelhető el a gépjármű piac fellendülése valamilyen finanszírozás nélkül. Jelentősen és anyagilag is ösztönözni kellene a korszerű, alacsony káros anyag kibocsátású gépjárművek elterjedését. Erre rengeteg EU-országbeli példa van már - tette hozzá.

Szerinte fokozott figyelmet kell fordítani az utakon közlekedő gépjárművek műszaki, közlekedésbiztonsági alkalmasságára annak érdekében, hogy a balesetek, ezzel az emberi tragédiák száma tovább csökkenhessen. Fontos kialakítani a fenntartható mobilitás szemléletét, amelyben valamennyi közlekedési módnak megvan a megfelelő helye és szerepe - hangsúlyozta Erdélyi Péter.

Két éve, 2010. május 29-én tette le az esküt az Országgyűlés előtt az Orbán Viktor miniszterelnök vezette kormány. A második Orbán-kormány a rendszerváltozás óta a legkisebb; nyolc minisztériummal kezdte meg a munkáját. A kormányfő az eskütétel előtt arról beszélt, hogy nem a hagyományos ágazati rendben szervezték meg a leendő magyar kormány munkáját, hanem a politikai vezetés logikája és a leendő politikai vezetők személyes felelősségének elve szerint.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×