Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Mol: jó az alap a fejlődéshez

A Mol közepesen jó évet zárt 2011-ben. Molnár József, az olajipari cég vezérigazgatója elmondta: a kőolaj magas világpiaci ára miatt, a finomítói üzletág a tavalyi évet veszteséggel zárta.

Közepesen jó évet zárt 2011-ben a Mol, ami azonban jó alapot ad a következő évek fejlődéséhez - mondta az InfoRádiónak Molnár József vezérigazgató. Kiemelte, hogy a tavaly megtermelt 3 milliárd dollár EBITDA 50 százaléka a nemzetközi piacokról jött.

A tervekről kifejtette, kitermelésük stabil, ám ezen a területen 2014-től 3-4 százalékos növekedést terveznek. A növekedés hosszú távú forrását a fejlesztési programok jelentik, például ennek támogatásra 9 új kutat fúrnak a kurdisztáni régióban. Itt eddig 600 millió dollárt fektetett be a Mol, s az idén további 170 millió dollárt költ fejlesztésekre, illetve a korábbi beruházások kiaknázására.

Molnár József Kurdisztánt egyedülálló lehetőségként jellemezte, itt folytatják a kutatási programot, s a tervek szerint két éven belül a próbatermelést is megkezdik. Kurdisztánban 725 milliárd hordó készletet tártak fel, ahol 2015-2017-ben megkezdődik a kereskedelmi kitermelés: a kitermelés maximuma 2017-2020 között napi szinten 55-62 millió hordó lesz.

A Mol a downstream üzletágban a gázolaj előállításra fókuszál, célzott beruházásokat hajt végre azért, hogy javuljon a finomítás eredményessége.

Molnár József elmondta, továbbra is a legfontosabb prioritás a pénzügyi stabilitás, az idén további finanszírozásra nincs szükségük, s csak a már megtermelt pénzt (cash flow) költik beruházásokra. A Mol a tervek szerint a következő időszakban éves szinten 1,5-2 milliárd dollárt költ beruházásokra, ennek kicsit több mint felét az upstream szegmensre, negyedét pedig downstreamra.

Az upstream üzletágon belül a fókusz a közép-kelet-európai, az iraki-kurdisztáni, az oroszországi valamint kazahsztáni kitermelés felfuttatása.

A Mol fontos célja az is, hogy növekedjen a szlovák, a magyar és a horvát piacon, de például az osztrák és román piacon is tervez egyebek mellett logisztikai fejlesztéseket. A petrolkémiai fejlesztések célja pedig az, hogy a Mol megőrizze komplexitását, s emellett lehetőséget teremtsen arra is, hogy belépjen egy még magasabb nyereségű piacra.

A Mol a legnagyobb kitermelés-növekedést középtávon Oroszországban és Kazahsztán szeretné elérni: Oroszországban például a mostani napi mintegy 18 ezer hordónyi kitermelést 2014 után 40 ezer hordóra szeretné növelni.

Molnár József közölte: a Molnak szembe kell néznie a magas, illetve emelkedő kőolajárral, ami várhatón plusz-mínusz 15 százalékos sávban, 110 dollár körül mozog majd.

A vezérigazgató a Nabuccóról elmondta, gázforrása nincs a tervezett vezetéknek, s az is nagyon bizonytalan, mekkora beruházással lehet létrehozni. Amíg ezek nem tisztázódnak, nem lehet érdemben sem igent, sem nemet mondani rá.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Válaszút előtt Budapest: vagy szintet lép, vagy elnyeli az olcsó buliturizmus

Válaszút előtt Budapest: vagy szintet lép, vagy elnyeli az olcsó buliturizmus

Budapest turizmusa sikerágazat lehetne, de a megnövekedett forgalom nem hozott magával arányos minőségi ugrást. Sokan érkeznek, de rövid időre, viszonylag alacsony költéssel, miközben a turizmus haszna nem épül vissza elég tudatosan a város fejlesztésébe. Pedig minden adottság megvan ahhoz, hogy a főváros a világ élvonalába tartozó, prémium városi desztináció legyen. A következő lépés ezért a turizmus szerkezetének magasabb szintre emelése. Budapestnek erősebb nemzetközi láthatóságot, magasabb költésű vendégkört, erősebb városi márkát és jobb szolgáltatási minőséget kell építenie – olyan ágazatot, amely a főváros és az ország gazdasági növekedésének egyik motorja lehet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×