Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Mikor kezdődhetnek a hivatalos tárgyalások az IMF-fel és az EU-val?

Megkezdődhetnek a unióval és a Nemzetközi Valutaalappal a hivatalos hiteltárgyalások, ha az Európai Bizottság által kifogásolt problémákra a kormány által küldött válasz megfelel az elvárásoknak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

Még nem kezdődtek meg a hivatalos tárgyalások az IMF-fel és az Európai Unióval -erősítette meg az InfoRádió Aréna című műsorában Karvalits Ferenc, aki kiemelte: Fellegi Tamás, a magyar delegáció vezetője Washingtonban és Brüsszelben is találkozott már az illetékesekkel, és kifejezte a magyar kormány egyértelmű elkötelezettségét, valamint nyitottságát.

A kormány pénteken elküldte válaszait az Európai Bizottság által felvetett problémákra, és hogy azokra milyen jogi lépéseket kíván tenni. Ha ezek a lépések meglelelnek az unió és az IMF elvárásainak, akkor megkezdődhetnek a hivatalos tárgyalások. Ha lesz még kifogásolt pont, akkor további egyeztetések szükségesek - fejtette ki a jegybank alelnöke, aki maga is tagja a tárgyaló delegációnak.

Az MNB-nek a tárgyalásokban aktív szerepe nincsen. A jegybank azért vett részt az egyeztetéseken, mert a későbbiekben, ha létrejön a megállapodás, annak nemcsak a kormány, hanem a jegybank is az aláíró fele lesz, vagyis az MNB is szerződő fél lesz az IMF-fel, ahogy 2008-ban. A jegybank álláspontja elsősorban a monetáris politikát, az inflációt és a külső egyensúlyt érintő kérdésekben releváns a tárgyalásoknál - emelte ki az alelnök.

Karvalits Ferenc szerint nem a Magyar Nemzeti Bank elnökének eskütétele és fizetése a leginkább kifogásolt kérdés az unióval és a Valutaalappal folyó hiteltárgyalásokon, hanem az, hogy a jegybanki függetlenség a monetáris döntéshozók mandátumával függ össze.

A jegybank alelnöke elmondta: a monetáris döntéshozók számára kiadott mandátum - és fizetés - annak kezdetétől a végéig nem, vagy csak előzetes konzultáció és megállapodás után változtatható. Hozzátette: mivel a mandátum alatti felelősségi viszony nem változhat, ezért a pénzügyi felügyelet és a jegybank összevonása utáni helyzet, miszerint a jegybank elnöke alelnök lenne az új szervezetben, a jegybanki függetlenség csorbulását jelentette volna.

Kedvezmény és veszteség


Karvalits Ferenc az Arénában beszélt a végtörlesztésről is, amely szerinte rendkívüli terheket jelentett a bankok számára. Hozzátette: a kedvezményes árfolyamú végtörlesztés lehetőségével a háztartások jelentős része tudott élni, a teljes kint lévő deviza jelzáloghitel portfólió mintegy 20-22 százalékát törlesztették, zömében saját megtakarításból a hitelesek.

Mint mondta: összességében ez a megoldás azok számára, akik elő tudták teremteni ezt az összeget, óriási kedvezményt jelentett, ami a bankok oldalán ugyanilyen nagyságú veszteségként jelentkezik, ez a veszteség meghaladhatja a 300 milliárd forintot.

Az Aréna teljes adását meghallgathatja, ha ide kattint.

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×