Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Márciustól módosulnak a cégbejegyzés szabályai

A cégeknek csak induláskor kell megadniuk a tevékenységi köreiket a cégbíróságnak, a módosításokról az adóhatóság értesíti a cégbíróságot, továbbá megszűnik a kiemelkedően közhasznú jogállás - egyebek mellett ezeket tartalmazza a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium rendelettervezete, amely a kormány honlapján jelent meg, és a végleges változat március első napján lép hatályba.

A parlament múlt év végén módosította a csőd- és a cégtörvényt, továbbá ehhez kapcsolódóan néhány egyéb törvényt is. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló törvény módosítása március 1-jén lép hatályba, ezért szükséges addigra elkészíteni a részletszabályokat is.

A rendelet több részletét módosítja a cégbírósági formanyomtatványoknak. Így például az egyszerűsített cégbejegyzési eljárásban nem lesz rovat a be nem nyújtott iratok felsorolására, mivel minden iratot csatolni kell márciustól.

A bejegyzéskor TEÁOR szám szerint kell megadni a cég tevékenységeit, azt követően a változásokról viszont elég az adóhatóságot értesíteni, mivel a változást az adja tovább a cégbíróságnak.

Változni fognak a cégjegyzékben szereplő egyes személyekről - a tagokról és a vezető tisztségviselők - nyilvántartott adatok is. Így például meg kell adni a vezető tisztségviselők születési idejét. A külföldiek magyarországi közvetlen kereskedelmi képviselete, a külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe, a külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelye esetén pedig be kell jelenteni a képviselők adóazonosító számát, és a születési idejét. A korlátolt felelősségű társaság közös tulajdonban álló törzsbetéte esetén a cégjegyzék tartalmazni fogja a közös tulajdonosok adatait is.

A rendelet tervezete rögzíti azt is, hogy - az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény módosítása miatt - március 1-jétől megszűnik a kiemelkedően közhasznú jogállás.

Címlapról ajánljuk
Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Mind a járókelők, mind a kerékpározók számára nehézséget okoz a Bem rakparton a Batthyány tér és a Lánchíd közötti kerékpársávon a közlekedés – hívta föl a figyelmet a Magyar Kerékpárosklub kommunikációs munkatársa az InfóRádióban. Kádár Mónika szerint már vannak tervek a probléma megoldására, azonban nem tudni pontosan, mikor lehetne ezeket megvalósítani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A Belügyminisztérium által indított átvilágítás eredményeként a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség felmondott egy nettó 1,5 milliárd forint értékű, a Lounge-cégcsoporttal kötött szerződést – közölte Pósfai Gábor belügyminiszter. A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Kapitány István miniszter bejelentette, hogy az Eximbank után a tárcájához tartozó összes állami vállalat átvilágítása következik. Vitézy Dávid közlekedési miniszter a Volán fóti javítóközpontjában járt, ahol 290, alkatrészhiány miatt álló buszról és lejárt szerződésekről számolt be. Eközben Orbán Viktor hosszú idő után először ellenzéki pozícióból szólal fel Tusványoson: a Závecz Research friss mérése szerint a Fidesz 19, a Tisza Párt 74 százalékon áll a biztos szavazók körében. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×