Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Így érinti a drága euró a külföldi utazásainkat

Kénytelenek voltak árat emelni az utazási irodák a forint gyenge árfolyama miatt, így a korábban 280 forintos euróárfolyammal tervezett utakat 320-ra állították át - mondta a Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője. Molnár Judit hozzátette: nem érzékelnek a most téli utaknál komoly visszaesést a drágulás miatt, legfeljebb kevesebb időre mennek ki a síelni vágyók, mint tavaly.

Az utazási irodák zöme kénytelen volt megemelni az árait - mondta az InfoRádiónak a Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője. Molnár Judit kiemelte: a 280 forintos helyett 310-320 forintos euróárfolyammal számolták át az utakat és a nyári szezonra is így készülnek.

Az eddigi tapasztalatok szerint a síelni vágyók nem mondják vissza az utakat a drágulás következtében, csak rövidebb időre utaznak - fejtette ki a szóvivő. Beszélt arról is, hogy az irodák már azzal felkészültek a válság hatásaira, hogy csökkentett kapacitásokat kötöttek le az egzotikus nyaralóhelyekre.

Molnár Judit szerint érdemes lesz idén korán lefoglalni a nyaralásokat, mert jelentős kedvezményeket kínálnak majd az irodák.

A szóvivő kiemelte: az idei tendencia hasonlítani fog a tavalyira, vagyis kevesebb lesz a kapacitás, hogy a csökkenő kereslet mellett ne kelljen beszerzési ár alatt értékesíteni az utakat.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×