Infostart.hu
eur:
363.69
usd:
324.47
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz

Eredménytelen lett az M3-as új szakaszának kivitelezési tendere

Eredménytelen lett a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által tavaly decemberben kiírt, az M3 autópálya 49-es főút és Vásárosnamény közötti szakaszának kivitelezésére vonatkozó nyílt közbeszerzési eljárás - olvasható a társaság honlapján.

Az ajánlatkérő azért nyilvánította eredménytelennek a közbeszerzést, mert annak műszaki tartalma megváltozott. A tendert a tervek szerint májusban írja ki újra a NIF.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium április közepén rendelte el, hogy az előkészítés alatti és forgalomtechnikai kivitelezés megkezdése előtt álló autópálya-szakaszokon, ahol a forgalomnagyság a beton elválasztó elemek használatát egyértelműen nem igazolja, helyettük az erre vonatkozó előírások megjelenéséig acél szalagkorlátokat építsen be az elválasztó sávban a kivitelező. A közpénzek hatékonyabb felhasználását eredményező módosítás a beruházási összeget várhatóan több millió forinttal csökkenti majd az M3 új, 11,9 km hosszú, kétszer két sávos szakasza esetében. Az intézkedéstől ugyanakkor az egész autópálya-hálózaton további jelentős megtakarítások várhatóak.

Az M3 autópálya Nyíregyháza és a 49-es főút közötti szakaszán közben gőzerővel zajlik az építkezés: a 33,8 kilométeren, kétszer két sávos kialakításban megépülő autópályán a régészeti leletmentés már a végéhez közeledik, a humuszolás is megtörtént. A földmű anyagának próbabeépítése, illetve a műtárgyak próbacölöpözése sikeres volt; a szállítóutak megerősítése rendben lezajlott, az ezek melletti ingatlanok előzetes felmérését pedig már elvégezte a beruházó NIF Zrt.

A sztráda Nyíregyháza és a 49-es főút közötti szakaszának építését a C-S-K-K 2009 Konzorcium (tagjai a Colas Hungária Zrt., STRABAG Építő Zrt., KÖZGÉP Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt., KELET-ÚT Kft.) végzi, a kivitelezési szerződés összege nettó 31,9 milliárd forint.

Címlapról ajánljuk
Európai Bizottság Andrej Babiš vagyoni helyzetéről: nem szűnt meg az összeférhetetlenség

Európai Bizottság Andrej Babiš vagyoni helyzetéről: nem szűnt meg az összeférhetetlenség

Az Európai Bizottság szerint Andrej Babiš cseh miniszterelnök továbbra sem rendezte megnyugtatóan vagyoni helyzetét összeférhetetlenségi szempontból, ez derül ki a Transparency International csehországi szervezetének májusban benyújtott beadványára adott brüsszeli válaszból, amelyet szerdán hoztak nyilvánosságra Prágában. A szervezet Andrej Babiš lemondását követeli.

Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. október 15. 17:42
2026. október 15. 04:45
×
×