eur:
389.55
usd:
361.64
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Sikeres borszerdák 227 magyar étteremben

A negyedik Borszerdával lezárult az idei borszerda-programsorozat. Az akcióban összesen 227 étterem kínálta féláron a bort az év négy napján, és 20 százalékuk külön erre az alkalomra összeállított ételsorokkal is kedveskedett a borértő közönségnek. Az éttermek mellett 49 nagykereskedés és pincészet is kedvezményes áron kínálta a bort.

Az egész országot lefedte az idei borszerda-programsorozat, hiszen a 142 vidéki és 75 budapesti étterem segítségével minden megyében eljuthatott a borértő közönség olyan étterembe, ahol a Borszerdákon féláron kínálták a bort az ebéd- és vacsoravendégeknek.

A 227 csatlakozó étterem 20 százaléka nem érte be azzal, hogy kedvezményes árakkal csábítsa be a vendégeket, hanem részt vett a neves szakmai zsűri által elbírált menüversenyeken is, igényes ételsorokat álmodva meg az adott Borszerdán éppen terítékre kerülő borfajtákhoz: júniusban a magyar fajtákhoz, augusztusban a könnyű fehérborokhoz és rozékhoz, szeptemberben a testes fehérekhez és könnyű vörösekhez, novemberben pedig az újborokhoz.

A részt vevő éttermek körében végzett kérdőíves kutatás szerint a csatlakozó vendéglők elégedettek a Borszerdákkal. 65 százalékuk a forgalom növekedéséről számolt be, 74 százalékuk mondta, hogy alapvetően megérte számukra a részvétel, és 80 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy jövőre is részt szeretne venni az akcióban.

A Borszerdát népszerűsítő kampányban több mint 1000 citylight hirdette a bor dicséretét, és 400 ezer freecardról értesülhetett a borszerető közvélemény az akció lényegéről, a borszerdák napjáról és tematikájáról. Emellett a részt vevő éttermek, nagykereskedések és pincészetek minden Borszerda-rendezvényhez egy reklámcsomagot kaptak, amely a hivatalos plakátot, menütáblát, matricákat és aromakorongokat tartalmazta, így a résztvevők maguk is gondoskodhattak róla, hogy a vendégsereg értesüljön az eseményekről.

A Borszerda-kampány hivatalos honlapja, a www.borszerda.hu több szakmai elismerésben is részesült, és szívükbe fogadták a felhasználók is. Az oldal látogatottsága elérte az 50 000-et, az oldalletöltések száma több mint 207 000 volt, és az éttermek beszámolója szerint az asztalfoglalások felét is az oldalon keresztül bonyolították le a vendégek. A facebook-rajongók száma a kampány ideje alatt elérte a tízezret.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 5. 12:45
×
×
×
×